"Örök úton küzdök a messzi álom felé" - ma 55 éve látta meg a napvilágot az Illés együttes Nehéz az út című nagylemeze.

Az Illés zenekar Nehéz az út című nagylemeze 1969 tavaszán került a boltok polcaira. Az album az Illés első olyan LP-je volt, amin kizárólag az ő dalaik szerepeltek, mégsem tekinthető vadonatúj nagylemeznek, mert - négy dal kivételével - 1966 és 1968 között készült kislemezfelvételekből válogat.

Ahogyan a borítón is olvasható "Illés Story" felirat sugallja, ez a kiadvány egyfajta "összegző" albumként funkcionál, amely az együttes eddigi pályafutását idézi fel. Ezt a koncepciót tovább erősíti, hogy a számok között hallható, félig improvizált stúdióbeszélgetések Keresztes Tibor "Cintula" és az Illés tagjai között zajlanak. Ezeket a beszélgetéseket már 1968-ban rögzítették, együtt a négy új dallal, azonban a lemezgyári szokásoknak megfelelően az album anyaga hónapokig feledésbe merült, míg végre napvilágot látott.

A dal kiindulási alapja a szerzők bevallása szerint is a Kinks együttes modora, megszólalása volt. Bródyék nyilván sokszor hallották a Kinks olyan dalait, mint a You Really Got Me vagy az All Day and All Of The Night. A banda szólógitárosa, Dave Davies ezeken a felvételeken egy olyan gitárerősítőn játszott, melynek borotvapengével (vagy egy zsebkéssel) bevagdalta a hangszórómembránját, hogy kellően torz gitárhangot kapjon. Elkövetett ezenkívül még egy csínytevést: gitárján nem tiszta akkordokat, hanem úgynevezett power chord-okat játszott, melyekben az alaphangon, annak oktávján és tiszta kvintjén kívül nem szólal meg semmi más.

Az Illés dalában a kvintes szólam valószínűleg Bródy János műve, akihez Szörényi Levente csatlakozik, immár gazdag, teljes akkordokkal.

A dal a tulajdonképpeni refrénnel kezdődik G-dúrban, majd az Illés előhozakodik az első bridge-résszel, amely C-dúrban hangzik el ("árnyékban jártál..."). Ezután visszatérnek a refrénre, majd jön egy újabb bridge - immár E-dúrban ("magamban jártam..."). Ezek a hangnemváltások mindvégig úgy mennek végbe, hogy a zeneszerző, Szörényi Levente nem alkalmaz átvezető harmóniákat, hanem a legnagyobb természetességgel ugrál mindenféle "segítség" nélkül a hangnemek között. Ilyen megoldásokat egészen biztos, hogy nem hallottak a Kinks lemezein, ez valahogyan Levente ösztöneiből fakadhatott. A zene ilyenfajta megközelítése a "magasabban képzett" és nyilván idősebb hallgatókban valószínűleg nagy visszatetszést keltett, de a beat-felfogás szépsége épp ebben rejlett...

Ez a zenei "nyegleség" valóban sajátos élményt nyújt, amit az előadás dinamikája is erősít. Pásztory Zoltán folyamatos mozgásban van, sosem találja a helyét, zenéjét zaklatott, színes részletekkel tölti meg. Szörényi Szabolcs ehhez alkalmazkodva játszik, basszusgitárját tizenhatodos alapra reszelve hozza elő az alaphangokat, hasonlóan a későbbi punk zenekarokhoz. Ám a bridge alatt ő is kicsit megnyugszik, és hagyományosabb módon bontja ki a hármashangzatokat. Közben Illés Lajos laza stílusban fűszerezi a zenét, zongorájának díszítései gyakran kiemelkednek a sűrített hangzásból. A vokálban Bródy és Szabolcs is közreműködik, de a szólóének Szörényi Levente érdeme. A két gitár összjátéka valóban dominálja a dalt, amely nemcsak az első magyar nyelvű beatszám, hanem az Illés együttes életművének egyik kulcsfontosságú alkotása is, messze túlmutatva a legendákon. Ráadásul a Kinks hatásai is érezhetők: az angol banda felvételei és lemezei később is inspirálták az Illést, elképzelhető, hogy Bródy Jánosra különösen nagy hatással voltak.

A "Nehéz az út" című dal, amely a nagylemez fő dalaként is megjelenik, egy rendkívül összetett és sokszínű zenei kompozíció. Ezt a szerzeményt bátran nevezhetjük progresszív beatzene remekművének, hiszen egyaránt inspirálta a Beatles zenei világa, valamint a dél-szláv és a magyar népzene gazdag hagyományai.

A konkrét Beatles-hatás leginkább a Ticket to Ride című Lennon-McCartney szerzeményben keresendő (esetleg még kicsit távolabbról az I'll Be Back című dal bevezető gitártémájában). Pásztory ritmusképlete mindenképp a Beatles remekművéből merít (Ticket to Ride), csakúgy, mint Levente egyszerű, ám ötletes "gitártémája". Ez a téma nem más, mint egyetlen Asus2 akkord, ami érintőlegesen ugyan, de benne van a Ticket to Ride felvezetőjében is. Levente mindössze ezt az akkordot pengeti 12-húros gitárján felbontva és erre énekli el a verzéket is. A sus2-akkordban a terc helyett szekund szerepel és a hasonló harmóniák a zenében leginkább a "késleltetés" szerepét töltik be, bizonytalan tonalitásuk miatt.

A verzékben Levente apró melizmái a délszláv népzene hatását tükrözik, ám Illés Lajos orgonaszólója már feltétlen magyaros ízű. (Az orgonaszóló előtt az Asus2 A-dúrrá változik. Ez olyan hatást kelt, mintha "felsütne a nap".) Bródy János a számban furulyán működik közre, a versszakok sorai között "zavaros" free-furulyabetéteket játszik el, melyek egy másik Beatles dalra, a Baby You're a Rich Manre emlékeztetnek, annak is a John Lennon által előadott clavioline szólamára.

A felvétel rendkívül pszichedelikus élményt nyújt. Már a nyitányban hallható, visszafelé játszott orgonahangok egyértelműen utalnak arra, hogy az Illés tagjai számára a Beatles legendás albuma, a Revolver, óriási hatással bírt, és jelentős elismerést érdemeltek ki az őszinte zenei hatások révén.

Amikor még gyerek voltam, az 1968-as táncdalfesztiválon bemutatott Illés-dala különleges helyet foglalt el a szívemben, és állítólag a zenekar összesen hat díjat nyert ezzel a felejthetetlen számmal.

A szám rendkívül komplex ahhoz, hogy "táncdal" legyen, ám nem csak ezért lógott ki teljességgel a fesztivál dalai közül. A zsűri véleménye szerint a magyar népzene hatásai érezhetők rajta, az igazság azonban az, hogy az Illés a délszláv népzene elemeit építette bele a kompozícióba. A délszláv népzene hatásai Szörényi Levente (és Szabolcs) munkásságában már egészen korán feltűntek. Halványan ugyan, de már Az utcán című dal is magán viseli ezeket a nyomokat, mégpedig abban, hogy a verzék végén Levente visszazár az ötödik fokra (E-re, a dominánsra).

Az Amikor én még kisrác voltam persze sokkal direktebb módon alkalmazza a délszláv népzene elemeit. Már a remekül kitalált gitár-furulya-harmonika bevezető is jellegzetes csengésű, de Levente énekdallama is - különösen a verzék mollba átváltó szakaszaiban - nagyban délszláv ihletésű.

Levente gitárpengetési stílusa, a "tremolós" technika, olyan varázslatos atmoszférát teremt, mintha a melódia egy tamburán elevenedne meg. Ezt a különleges hangzást gazdagítja Illés Lajos harmonikajátéka, amely a dallamokat még inkább kiemeli, míg Bródy János furulyája a megfelelő pillanatokban finom, szellős színeket ad a zenei palettához.

A dal alapvető megszólalása azonban nagyon kemény, beleértve ebbe a magyaros hatású, tapssal és dobkiállásokkal kiegészített szakaszt is. Szörényi Szabolcs és Pásztory Zoltán nagy egyetértésben alapozzák meg a hangzást, Szabolcs basszusszólama ismét figyelemreméltó. (Szabolcs a jellegzetes "lalalallá"-kiállásban egy falzett szólammal is részt vesz.)

A dalszövegben elhangzik egy olyan versszak is, ami csoda, hogy átment a cenzúra szűrőin: a "kicsit féltem én, amikor én még kissrác voltam / elvisznek engemet rosszarcú emberek" szövegsorokkal Bródy János egyértelműen a Rákosi korszakban kialakult "csengőfrászra" utal.

A "Sárga rózsa" című dal az "Ezek a fiatalok" című film zenéjét bemutató nagylemezen debütált, majd átkerült a "Nehéz az út" albumra. A két verzió között csupán apró, de mégis jelentős eltérés található: míg a filmzene-albumon a dal monó formátumban hallható, addig a "Nehéz az út" sztereó kiadásain valóban sztereó hangzásban élvezhetjük!

A kompozíció népi gyökerekkel bír, melyet az énekdallam mellett a citera játéka is hangsúlyoz. Kiemelkedő eleme a melodika-szólam, amelyet valószínűleg Bródy János interpretál, így a zene mélyebb érzelmi töltetet kap.

A dal ritmikai elemei mesterien ötvözik a hagyományos népzene és a modern beat világát. Pásztory Zoltán játéka különösen figyelemre méltó, hiszen a tánczenék, például a rumba és a beguine stílusjegyei is felsejlenek benne. Szörényi Szabolcs pompásan gazdagítja a dobos teljesítményét, míg a dalban megjelenő, visszatérő kétnegyedes ütemek frissességet és dinamizmust adnak az összképhez.

A szám harmóniáinak szerkezete igazán figyelemre méltó. A kompozícióban újra felfedezhetjük a délszláv népzene hatását: a "szokatlanul" felépített harmóniamenet és a vokális elemek összhangja olykor izgalmas feszültséget kelt, ami igazán különlegessé teszi a művet.

Ez a dal, az "Átkozott féltékenység", egy igazi újdonság, amely először hallható ezen a nagylemezen. Az alapjai Erdély gyönyörű tájairól származnak, hiszen a melódia az Illés zenekar "Elmegyek, elmegyek" című népszerű széki lassú népdalának ihletésére készült. A hangzás igazi beat stílust idéz, Levente pedig a 12-húros akusztikus gitáron varázsol, amelyet egy erősítőn keresztül rögzítettek. Szabolcs és Pásztory szintén hozzájárulnak a dinamikus ritmusalap megteremtéséhez. Illés Lajos zongorajátéka erősen kompresszált, míg az orgonát akár Bródy János is megszólaltathatná. A dalt ő énekli szólóban, és a stúdióban a hangját egy külön sávon megduplázták, így még gazdagabbá téve a zenei élményt.

Bródy szövege a szerelemféltésről igazi szellemi játék, tele humorral és éleslátással. Énekesi stílusa pedig egyedülállóan szórakoztató, hiszen a dal ritmusával és szövegével egyfajta különleges "lököttséget" teremt, ami igazán emlékezetessé varázsolja a kompozíciót. Mindez egy olyan élményt nyújt, ami messze kiemeli a megszokott zenei palettáról.

A Little Richard klasszikusa, az SP 472 számú kislemezen debütált 1968-ban, és ahogy a címe is sugallja, egy valóban elsöprő rock and roll élményt nyújt. Szörényi Levente ikonikus süvöltése energikusan vezeti a dalt, amelyet Pásztory Zoltán "halált megvető" precizitással irányít. Az előadás során Pásztory folyamatosan fenntartja a tempót, ami igazán figyelemre méltó teljesítmény. A zenei alapot Szörényi Szabolcs mesteri basszusjátékával erősíti meg, amely nemcsak a rock and roll stílusjegyeit hozza, hanem egy gyönyörű, meleg hangzást is teremt. A Höfner hegedűbasszus mély, karakteres tónusa remekül érvényesül a Magyar Rádió stúdiójában rögzített felvételen, igazán maradandó élményt nyújtva a hallgatóknak.

Ez a lenyűgöző alap valóban különleges atmoszférát teremt, amelyre Szörényi Levente virtuóz ritmus- és szólógitárjátéka, valamint az erőteljesen kompresszált zongorahangzás fekszik rá. A zongorán természetesen Illés Lajos játszik, aki a legszebb stílusbeli hagyományokat idézi meg. Játékának laza, mégis kifejező szólamai és szólói mesterien vannak megkomponálva, glissandói pedig rendkívül ügyesen és hatásosan illeszkednek a zenei textúrába.

A dalt minden bizonnyal egyszerre, különösebb rájátszások nélkül rögzítették, az erős kompresszió miatt nehezen dönthető el, hogy Bródy János gitárosként szerepel-e a felvételen. Az erősen nosztalgikus, nagyjából nyolc-tíz évre visszatekintő szöveget viszont ő írta. Ez a nosztalgikus hangütés mindenképp érdekesen hathat annak fényében, hogy 1968-at a "beatzene" egyik csúcséveként tartjuk számon. Ebben az időszakban néhány hónap is óriási időnek számított, hiszen rohamtempóban változott (nem csak) a popzene. Ehhez képest Little Richard legnagyobb slágerei már rég elmúltak tízévesek, ám Szörényi Levente energikus és frenetikus énekesi teljesítménye mellett a Tutti Frutti vagy épp a Long Tall Sally is kiállta az idő próbáját.

A szám vaskos orgonaakkordokkal kezdődik, amelyhez Pásztory és Szabolcs darabos ritmikai-felvezetője és egy fuzz-pedálon átengedett szólógitár csatlakozik.

A zenekar teljes erejével szólal meg, amint az ének belép a zenei térbe. A hangzás rendkívül soulos, azonban Szabolcs magasabb basszusszólamai dominálják az összképet, ami némileg emlékeztet Paul McCartney stílusára a Beatles "Taxman" című dalából. Szörényi Levente 12-húros gitárján játszik, amelyet Szabolcs és Pásztory kreatív, bár töredezett játékával együtt hallhatunk a bal csatornán. A jobb csatorna telítettségét Illés Lajos orgonája adja, és innen csendül fel a pszichedelikus gitárriff is, amely minden bizonnyal Bródy János virtuóz előadásának eredménye. Az éneksávokat túlnyomórészt Szörényi Levente rögzítette, de egy különleges terces szólam is hallható, amely vélhetően Szörényi Szabolcshoz köthető. Az éneksávok térbeli elrendezése igényes, hiszen a szólamok legalább két csatornán keresztül hallhatók, ami gazdagítja a zenei élményt.

Egy kis technikai háttér információ: Az említett időszakban a Rottenbiller utcai MHV stúdióban négy sávos magnetofonok üzemeltek. Ez a felállás azt jelentette, hogy a zenekarok által élőben eljátszott zenei alapokat két sávra (de előfordult, hogy csupán egy sávra) rögzítették a feljátszó helyiségben. A fennmaradó két – esetleg három – sávot pedig az énekek és egyéb kiegészítő vokálok rögzítésére használták. Ha a rendelkezésre álló sávok nem bizonyultak elegendőnek, a szólókat „bekötötték” az éneksávokra vagy más, üresen hagyott helyekre. Ebben az esetben a hangmérnöknek rendkívül óvatosnak kellett lennie, hogy véletlenül se írjon felül fontos anyagokat.

A "Nézz rám" című dal, amely az SP 350-es kislemezen debütált 1967-ben, egyedülálló módon egy apró, de lenyűgöző zongoratémával kezdődik, amelyet Illés Lajos jegyez. Ezt a gyönyörű bevezetőt Bródy János érzelmes, prózai felvezetése a nagylemezen háttérbe szorítja, így a hallgató figyelme a zongora dallamára irányul. A dal születését valószínűleg olyan Beatles-klasszikusok inspirálták, mint a "You Won't See Me" vagy a "Nowhere Man", hiszen a "Nézz rám" akkordstruktúrájában is felfedezhetők hasonlóságok. Levente csodálatos hangja remekül adja át a kerekded dallamot, míg a vokális kíséretben Szabolcs is részt vesz. Lajos szerepe is lehetséges, de az sem kizárt, hogy Levente egy extra szólamot is hozzáadott a dalhoz.

A megszólalást a csilingelő elektromos gitárok uralják, ami kicsit a Searchers tónusára emlékeztet; viszont Levente sorok közötti, finom kézzel megformált díszítései a Shadows modorában szólalnak meg - szépen megzengetve.

A felvételen hallható dinamikai játék igazán figyelemreméltó: Pásztory a verzerefréneket a pergődob káváján kíséri, míg a bridge-szakaszokban élénkebb dobolása rumbás tam-tam-ütésekkel gazdagítja a hangzást.

Bródy János saját szavainak tükrében a dal zenei megformálásában kulcsszerepet játszott, és az általa megírt, letisztult szerelmes szöveg is figyelemre méltó alkotás. Ha mélyebben szeretnénk felfedezni a mester "sorai között" rejlő jelentéseket, érdemes megemlíteni a "mert mindent elhiszel, bármit mondanak" kifejezést, amely különösen figyelemfelkeltő.

A "Ne gondold" című dal 1967-ben debütált az SP 362 számú kislemezen. Szörényi Levente emlékei szerint a dal atmoszféráját a Swinging Blue Jeans híres Hippy Hippy Shake slágere inspirálta. Azonban a dal egyértelműen egy kemény rhythm and blues stílust képvisel, amelyben az Illés zenekar megszólalása sokkal vehemensebb és élesebb, mint angol megfelelőiké. A szám egy markáns, energikus dob-basszus alapra építkezik, amelyet Bródy János gitárjának hangzásával gazdagítanak. Érdekesség, hogy Szabolccsal együtt játsszák a basszusszólamot, ami igazán egyedi hangszerelési megoldás. Ezt a kreatív "trükköt" az együttes a későbbiekben is gyakran alkalmazta, tovább erősítve zenei karakterüket.

Illés Lajos zongorája újból középpontba kerül, szólama pedig néhány karakteres boogie-woogie elemet vonultat fel, ugyanakkor a zongoraszóló szövetisége meglehetősen ritkás és légies. A hangsúly természetesen ismét Szörényi Levente kiváló énekhangján van, de ezúttal az is lényeges, hogy Levente milyen üzenetet közvetít a dalban:

"Ne hidd, ó ne, hogy a világ csupán a tiéd,"

Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád,

És ha még most tied a szó,

Ne képzeld, hogy ez így tartósan fennmarad,

Azt javaslom, hogy sürgősen lépj ki a reflektorfényből.

Ne gondold, ó, ne, hogy elrejtheted,

Mások dolgoznak helyetted, míg szerepedet játszod.

Teljesen más ez a világ most, mint amit korábban ismertünk.

Jobb, ha végre sikerül felfognod,

Az idő csendesen, fokozatosan múlik el melletted.

Bródy János dalszövegei nyersességükkel és közvetlenségükkel kiemelkednek a korszak zenei palettájából. Ezek a szövegek nem csupán a generációs ellentétek kifejeződései, hanem mély politikai üzeneteket is hordozhatnak. Érdekes, hogy a hatvanas évek második felében, amikor a társadalmi feszültségek fokozódtak, ezek a sorok rendkívül kockázatosnak számítottak. Felvetődik a kérdés: hogyan juthattak át a cenzúra szigorú rostáin? Talán azért, mert a cenzorok nem az őszinte tartalmát, hanem egy alternatív értelmezést kerestek, így a dal üzenete a célzott figyelmen kívül maradt. Mindez rávilágít arra, hogy a művészet ereje néha még a legszigorúbb korlátokat is képes áttörni.

Kapcsolódik a dalhoz egy legenda is, miszerint a szöveget egy, a Magyar Televízióban lezajlott szóváltás inspirálta Vitray Tamás és az Illés együttes között. Az lehetséges, hogy ez az incidens később a dalnak sajátos aktualitást adott, ám magát a legendát cáfolja egy Gittinger Tibor által megőrzött műsorrend, amely egy 1966. november 27-i előadás menetét rögzíti. A Ne gondold ennek a dokumentumnak a tanúsága alapján már 1966 őszén készen állott és csak arra várt, hogy a zenekar szalagra játssza a dalt a Magyar Rádióban.

A "Szerelem" című dal egy varázslatos zenei utazásra invitál, ahol a citera különleges, nyúlós hangzásával teremt hangulati alapot. Ezt követően Levente 12-húros gitárja és Bródy János furulya szólama is csatlakozik, gazdagítva a dallamot. Amikor Szörényi Levente énekhangja megszólal, a zenekar zenei szőttesét Lajos zongorajátékával és a ritmusszekció dinamikájával együtt finoman átvezeti a jobb csatornába. Az egész együttes egyfajta szorongásos, de mégis harmonikus együttlétet teremt, miközben csak a duplázott szólóének marad középen, kiemelve a dallam esszenciáját. A második versszak után a bal csatornában a vonósok is bekapcsolódnak, játékuk révén pedig egyfajta "feleselgetés" indul az énekkel, hogy a kiállás során hűen követhessék a citera varázslatos dallamát.

Ez a hangzás igazán pszichedelikus, simán megállná a helyét bármelyik korszakbeli popalbumon. A furulyaszólam még inkább különlegessé varázsolja az összképet, de a varázslat igazi "titka" leginkább a technikai korlátokban rejlik. Az egész együttes csak az egyik csatornára szorult, mivel a zenei alap csupán a magnószalag egyetlen sávján volt hallható – ezt a hangszeres részek során egyszerűen középre helyezték a mixben. Ez a megoldás azért született, mert Levente a zenei alapra két éneksávot rögzített. A szólamát főként duplázta, de a második versszakban egy alsó szólamot is megörökített a saját énekéhez.

A dal megszólalása és keverése valóban lenyűgöző, a felvétel az Illés életmű egy igazi gyöngyszeme.

Az "És az ész a lényeg, nem a haj" című dal Szörényi Szabolcs szólóprodukciója, amely a zenei világban egy igazán különleges helyet foglal el. A zenéje nosztalgikus, kissé régimódi hangzású, ami szándékos választás és művészi megközelítés része. A dal igazi lényegét a humor adja, amely szellemesen tükrözi a szöveg mondanivalóját.

A dal középpontjában egy erőteljes, visszhangos zongoraszólam áll, amely magabiztosan uralja a teret, míg a harsonák néhol fokozták a hangulati gazdagságát. A ritmusszekció játéka letisztult és precíz, míg Szörényi Levente gitárakkordjai tompán, szinte bendzsószerűen szólalnak meg, egyedi színt adva ezzel az összképhez.

A szöveg egy olyan időszakot idéz fel, amelyben a hosszú haj viselése nemcsak divat, hanem társadalmi megítélés alá esett. Emléket állít annak a nemtetszésnek, ami a fiatalok szabad önkifejezése ellen irányult, ugyanakkor bemutatja Szörényi Szabolcs különös sorsát is. 1967 novemberében, ő volt az egyetlen a zenekarból, aki katonai szolgálatra vonult. Szabolcs a budaörsi Vasvári Pál laktanyában töltött néhány hónapot, ám egy emberséges orvos segítségével sikerült gyorsan leszerelnie. Az Illés együttes izgatottan várta vissza Szabolcsot, míg ő a katonaság mindennapjaiban küzdött, addig a zenekar soraiban Bródy János vette át a basszusgitáros szerepét, így a zenekar életében ez a időszak különleges és emlékezetes volt.

Összességében elmondható, hogy a lényeg az értelem, nem csupán a zene hangzása. A dal szövege remekül illeszkedik Szörényi Szabolcshoz, de hatalmas tévedés lenne őt csak ezzel a stílussal és zenei megközelítéssel azonosítani!

A "Mondd, hogy nem hiszed el" című dal először a "Nehéz az út" nagylemezen hallható. Érdekesség, hogy az Extázis 7-től 10-ig című film alapján a számot már 1968 őszén rögzítették a Rottenbiller utcában.

A dal lenyűgöző főtémáját Szörényi Levente a 12-húros gitár varázslatos hangzásával, míg Bródy János elektromos gitáron adja elő, és a kettős előadás igazán különleges élményt nyújt. A 12-húros gitár hangját egy hanglyukba elhelyezett pickup segítségével rögzítették, amely még inkább kiemeli annak gazdag tónusát. Bródy gitárjának hangzása is figyelemre méltóan "ízletes", és hallható, hogy csöves erősítőjét alaposan "meghajtotta", vagy talán egy kezdetleges torzítót is alkalmazott a felvétel során, ami még inkább felerősíti a zene karakterét.

A verzék varázslatosan gördülnek, miközben Levente szólóénekét duplázva rögzítették, és mellé Szabolcs falzett énekszólamának dallamai is átjárják a teret. Szabolcs basszusszólama igazi kreativitással játszik, a tetszetős oktávos "csipkelődései" pedig különleges színt adnak a zenei élménynek, amelyeket a verzék és a címsor között hallhatunk.

Két verzerefrén után a kompozíció atmoszférája drámaian átalakul, ahogy vokális idézetek szólalnak meg a „Légy jó kicsit hozzám”, „Az utcán”, „Mindig veled” és a „Különös lány” című dalokból. Ez a megoldás nemcsak a zenei élményt gazdagítja, hanem erősíti a nagylemez „Illés Story” koncepcióját is. A szakasz végén Illés Lajos zongoraakkordjai varázsolják elénk a továbblépést, lehetővé téve, hogy még egy verzerefrén lehessen hallható.

A dal és a nagylemez egy lenyűgöző, ötletes búcsúval zárul, amely mély jelentéssel bír. Pásztory Zoltán seprűre cseréli hangszerét, miközben az Illés a Ray Conniff and his Singers stílusában köszön el a hallgatóságtól. Ez a kreatív megoldás nem csupán a zenei világban való búcsúzást szimbolizálja, hanem egyben a nosztalgia és az emlékek gazdagságát is megjeleníti.

A Nehéz az út csodálatos nagylemez, igazi Illés-esszencia! Félig-meddig válogatásalbum, de ez semmit nem von le abból a zenei és kreatív energiából, amivel az együttes a hatvanas évek második felében megszólalt és alkotott. Ezt az együttes a borítón is kifejezi, kitaláltak ugyanis zenéjükre egy sajátos megnevezést: EX-MUSIC. Ahogy Bródy János az album egyik összekötő szövegében ki is fejti, az Illés zenéje egyik stílusirányzatba sem besorolható, amolyan "exkluzív zene" és ez - immár ötvenöt esztendő távlatából is megerősíthető - mindenképpen így is volt.

A lemeztasakot Kálmánchey Zoltán tervezte, egy 1968-as, Szabadkán készült fénykép ihletésére. A képen látható úthenger rendkívül találóan kapcsolódik az Illés együttessel, ami még különlegesebbé teszi a művészeti alkotást!

A magyar beatzene úttörői igazi forradalmárok voltak, akik saját magyar nyelvű dalaikkal hódították meg a közönséget. Az ő nyomdokain haladók már talán könnyebb utat jártak be - ahogy Illés Lajos is kifejti a lemezen. Ezt a gondolatot erősíti az a történet is, amelyet Szörényi Levente gyakran mesél el: mielőtt az Illés első magyar nyelvű dalai napvilágot láttak volna, Levente találkozott Laux Józseffel, az Omega kiváló dobosával, és elárulta neki, mivel készülnek. Laux erre csak ennyit mondott: "meg fogtok bukni". Ez a szkepticizmus jól tükrözi a kor kihívásait és a zenészek bátorságát, akik mégis belevágtak a kalandba.

Végül egy év elteltével az Omega saját szerzeményekkel lépett színpadra, míg az Illés a magyar beat történetének legragyogóbb pillanatait alkotta meg.

Nyitóképként láthatjuk az Illés-együttes legendás tagjait 1968-ban: Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente és Pásztory Zoltán. A fotó a Fortepan gyűjteményéből, Szalay Zoltán munkája.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.