„A koalíciós megállapodás betartása kulcsfontosságú a kormány stabilitása szempontjából” – fogalmazott Šutaj Eštok. „Ez a megállapodás nem csupán egy politikai dokumentum, hanem a közös munka alapja, amely nélkül nehezen képzelhető el a sikeres kormányzás
Az STVR O 5 minút 12 című politikai vitaműsorának vasárnapi (12.15.) vendégeiként Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, valamint Hlas-os pártelnök, valamint Milan Majerský, a KDH elnöke elsősorban arról vitáztak, ki tudja-e tölteni a kormány az előtte álló három évet, Šutaj Eštok ugyanakkor helyet adott annak is, hogy helytelenítse koalíciós társa, Andrej Danko kijelentéseit.
A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, egyre instabilabbá váló koalíció jövője kizárólag azon múlik, hogy a tagjai hűen betartják-e a koalíciós szerződésben rögzített kötelezettségeiket. Ezzel összefüggésben újra előtérbe került a házelnök megválasztásának kérdése, amely már közel egy éve várat magára. Šutaj Eštok úgy véli, hogy a pozíció betöltésétől jelentős javulás várható a politikai helyzetben. A nyilatkozat során Andrej Danko, az SNS elnöke sem maradhatott ki a diskurzusból; a belügyminiszter egyértelmű üzenetet küldött neki, miszerint ő Richard Rašit, a Hlas alelnökét támogatja, és nem szándékozik a házelnöki posztot elfoglalni. Szerinte Dankónak ezt el kell fogadnia, és a válaszával jelezheti, hogy tiszteletben tartja-e a koalíciós megállapodás kereteit vagy sem.
Bár a belügyminiszter úgy véli, hogy a kormány képviselőinek a koalíció egységét kellene képviselniük, Majerský ezzel szemben hangsúlyozza, hogy a valóságban ez a hozzáállás egyáltalán nem érvényesül. Sőt, meggyőződése, hogy ez a helyzet a koalíció fokozatos gyengüléséhez, végül pedig felbomlásához vezet. Véleménye szerint ez az állapot elkerülhetetlenül egy ideiglenes, szakértői kormány felállításához fog vezetni.
A tárcavezető a szakértői kormány beavatkozásának ötletét teljesen abszurdnak tartotta. Ezt követően megjegyezte, hogy tisztában van azzal, hogy saját pártján belül is akadtak olyan képviselők, akik nem tartották tiszteletben a koalíciós megállapodást. Állítása szerint ez a helyzet csakis azután alakult ki, hogy Danko pártja hasonló módszereket alkalmazott. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az lenne, hogy minden egyes képviselő világosan érezze, a szabályok mindannyiukra vonatkoznak. A saját pozíciójával kapcsolatban pedig kijelentette, hogy továbbra is a pártja és a belügyi tárca vezetésében látja a jövőjét, mivel véleménye szerint ezt jelenleg számos biztonsági kihívás indokolja.
A KDH pártelnöke meglepetését fejezte ki, amikor értesült arról, hogy Danko őt is megkereste az SNS sportköltségvetésre vonatkozó törvényjavaslatának támogatása ügyében. Ugyanakkor kifejezte felháborodását amiatt, hogy miután a KDH elutasította a javaslatot, Danko ezt úgy állította be, mintha a KDH "sportellenes" álláspontot képviselne. A pártelnök végül hangsúlyozta, hogy pártjuk soha nem fogja támogatni a kormánykoalíciót, amennyiben az nem rendelkezik parlamenti többséggel.