Törőcsik Franciska véleménye szerint a siker kulcsa a szigorú önfegyelem és az autentikus önazonosság.

A színház és a film világában régóta meghatározó figura, de tánctudásával hamar elnyerte a tévénézők szívét is. Szinte minden népszerű magyar filmben feltűnik, és óriásplakátok, valamint villamosok oldaláról ragyogó mosolya köszönt ránk.

Törőcsik Franciska, a tehetséges színésznő, nem csupán kiemelkedő karrierjéről ismert, hanem lenyűgöző szépségéről is. Azonban ő maga inkább a szigorú fegyelmezettségét emeli ki, mint legnagyobb erősségét. A szakmai kihívásai mellett a szépség fogalmáról is szót ejtettünk.

A pályafutásodat az Örkény Színházban indítottad, majd a Vörösmarty Színház színpadán is megmutattad tehetségedet, végül pedig szabadúszó színészként folytattad. Ez a váltás tudatos választás volt tőled, vagy inkább a körülmények hozták így?

A társulati élet számomra egyfajta meleg fészek volt, ahol biztonságban érezhettem magam, és ahol folyamatosan fejlődhettem, tanulhattam a kollégáimtól. Jó érzés volt egy csapat részeként dolgozni, hiszen együtt osztoztunk a kihívásokon és az örömökön. Az út során számos lehetőség nyílt meg előttem, azonban mindig szükség volt a rendezők beleegyezésére, hogy részt vehessek ezeken a projekteken. Ahogy telt az idő, egyre több külső feladat keresett meg, és bár a vezetőség mindig támogatóan állt hozzám, úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy a társulati kereteket elhagyva új kihívások felé lépjek.

Ambiciózus elképzelések fogalmazódtak meg bennem a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségéről, de végül a hazai munkák vonzottak annyira, hogy ez a terv háttérbe szorult. Azóta sok minden történt, és bár a jövőt nem lehet megjósolni, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a külföldi kaland gazdagíthatná a szakmai pályafutásomat, és új színekbe öltöztethetné az életemet.

Az élet minden bizonyítéka azt mutatja, hogy jól választottál: számos kihívás vár rád, és az utóbbi években sikeres időszakot éltél meg. Tehát most a kérdés az, hogy neked kell-e keresned a lehetőségeket, vagy a lehetőségek találnak meg téged?

Magyarországon úgy érzem, ritkán fordul elő, hogy az emberek munka után egyszerűen csak "elmennek". Az alkotók köre szorosabb, mint gondolnánk, és általában jól ismerik egymást, tudják, hogy kikre számíthatnak. Én személy szerint nem igazán vagyok a legjobban a kapcsolatok építésében, ezért gyakran nem is kérek feladatokat.

Van olyan menedzsered vagy ügynököd, aki támogat a feladatokban?

Van egy ügynököm, aki intézi az ügyeket, ha megkapok egy munkát, de ő nem szerez munkát, és nem is tudna szerezni. Hiszek abban, hogy nem véletlen, ha egymásra talál egy színész és egy rendező egy munka kapcsán.

Szerencsére eddig mindig megtaláltak a feladatok, nem kellett futnom utánuk.

Jársz castingokra is?

Persze, mindenki jár castingra. Van, amikor csak pár embert néznek meg, de ért már olyan megtiszteltetés is, mint a Cicaverzum esetében, amikor Szeleczki Rozália rendező rám írta a forgatókönyvet, de ez elég ritka eset. De ha még egy adott szereppel kapcsolatban is megvan, hogy kire gondolnak, akkor is jó a casting, mert kiderül, hogy tudunk-e jól együtt dolgozni, értjük-e egymás nyelvét.

A közösségi média napjainkban elengedhetetlen eszközzé vált, és kulcsszerepet játszik a láthatóság megteremtésében. Van lehetőséged arra, hogy időt szánj a vele való foglalkozásra?

Van, aki segít, de úgy érzem, hogy akkor autentikusak ezek a felületek, ha a saját kezemben tartom. A technikai dolgokban szoktam segítséget kérni, a végső döntést mindig én hozom meg, mert az szerintem átjön, ha nem a saját ízlésemet, gondolataimat tükrözi az oldalam. Ez valahol egy egyszemélyes cég, ahol én vagyok a magam asszisztense, ügyvezetője, mindenese.

Nemrégiben egy igazán különleges és izgalmas kihívás érkezett az életedbe: te lettél a Dancing with the Stars versenyzője!

Ez rendkívül izgalmas, mert hosszú évek teltek el anélkül, hogy táncos kihívással találkoztam volna. Aztán megérkezett a Hogyan tudnék élni nélküled? című Demjén-film, ahol nemcsak énekelnem, hanem táncolnom is kellett, és úgy érzem, ezzel végre felfigyeltek rám. Mindig is tudtam, hogy ha valaha tévéműsorban szerepelek, akkor az csupán a Dancing lehet.

Kívülről is nyilvánvaló volt, hogy hatalmas munka rejlik ebben a teljesítményben. Hogyan élted meg ezt az élményt? Akadt valami más tevékenység is a tánc mellett, amire időt tudtál szakítani?

A végére már igencsak szigorúbbá vált a helyzet, hiszen az utolsó hetekben több koreográfiát kellett összeállítanunk. A tempó szédítően gyors volt, és őszintén szólva, az elején nem is sejtettem, hogy ennyire könnyedén fog menni.

Néha valóban a szoros határidők inspirálják a legjobban a kreativitást.

Próbáltam úgy szervezni az életemet, hogy nagyon kevés dolog legyen mellette, mert a tánc teljes elköteleződést igényelt. Az ember a szívét-lelkét belerakta egy-egy koreográfiába, ami aztán vagy tetszett a zsűrinek és a közönségnek, vagy nem. Nyilván ez a műfaj is szubjektív, így ez benne volt a pakliban.

Azt hitted az elején, hogy végigtáncolod az utat?

Azt éreztem, hogy alig van időm felfogni, mi is zajlik körülöttem, annyira magukkal ragadtak az események. Mégis, hatalmas boldogság töltött el, amikor megtudtam, hogy végül dobogós helyezést értünk el. Rengeteg energiát fektettem ebbe, és sok mindent fel kellett áldoznom a műsor érdekében. Kimaradt az életemből egy Los Angeles-i díjátadó, ami nem lett volna rossz élmény, és Cannes-ban is csupán egy pillanatra érintettem meg a falat a Hunyadi-sorozat premierjén - aztán azonnal haza is tértem.

És akkor még a családomról, a barátaimról, és a páromról nem is beszéltem, hogy mennyire nem volt időm rájuk.

A tánc számomra egy különleges világot nyitott meg, ahol szavak nélkül is kifejezhetem érzéseimet. Olyan szabadságot és kreativitást ad, ami lehetővé teszi számomra, hogy elengedjem a mindennapi gondokat. A mozdulatok ritmusában felfedezem önmagam, és a zene dallamaiban új élményeket élek át. Emellett a tánc közösséget is teremt, barátokat hoz össze, akikkel együtt oszthatom meg ezt az élményt. Az önbizalmam növekedett, ahogy egyre bátrabban léptem a színpadra, és a tánc tanított meg arra is, hogy a hibák nem végzetesek, hanem részei a fejlődésnek. Mindezek mellett a tánc egyfajta meditáció számomra, ahol elmerülhetek a pillanatban, és csak a mozgásra és a zenére koncentrálhatok.

Nagyon sok mindent. Kiskoromban egy rövid ideig jártam - vagy inkább megpróbáltak járatni - ritmikus sportgimnasztikára, de iszonyú lusta voltam, ellazsáltam, kínlódtam, nem ment. Aztán a színművészetin már ambiciózusabb voltam, akkor nagyon keményen toltam a mozgásórákat, és ott már éreztem, hogy ez valami nagyon komoly pluszt ad, és jó érzés csinálni.

Úgy éreztem, hogy talán mégis képes vagyok rá, hogy a tánc varázsa rendkívül erős, olyan kifejező ereje van, mint a színészetnek, csak más formában. Most minden újraértelmeződött bennem, és sokkal mélyebben megértettem a tánc lényegét. Felfedeztem, hogy olyan izmok is léteznek a testemben, amelyek létezéséről eddig nem is sejtettem, és