Több mint ötmilliárd forintért talált új gazdára egy szánkó, amelyet korábban szinte kidobásra ítéltek.

Eddig csak egyetlen másik hasonló terméket értékesítettek ennél magasabb áron: tavaly decemberben egy különleges rubincipőt.
Egy árverésen közel 15 millió dollárért (14,75 millió dollár, ami több mint ötmilliárd forint) kelt el az a szánkó, amely a filmtörténet egyik legkiemelkedőbb művének, a 1941-es Aranypolgárnak (Citizen Kane) a központi tárgya volt. Ez a szánkó a film utolsó jelenetében kulcsszerepet játszik, hiszen éppen ebben a pillanatban derül ki, hogy valójában miről is szól a történet - számolt be róla a Guardian.
Ezzel a szánkó lett minden idők második legdrágábban elkelt filmes relikviája, az 1939-es Óz, a csodák csodája című klasszikusban szereplő pár rubincipő után, amelyet korábban 32 és fél millió dollárért (több mint 11 milliárd forintért) adtak el.
A vevő kiléte titokban maradt. A szánkó aukciójára a Szörnyecskék című film rendezője, Joe Dante bocsátotta, aki elárulta, hogy a relikviát még 1984-ben szerezte be a Paramount egyik stúdiójában. Éppen az Űrrandevú című film forgatásán dolgozott, amikor egy stábtag, aki tudta, mennyire vonzódik a filmes emlékekhez, a kezébe nyomta a szánkót, mondván, hogy éppen kidobálják az összes ilyesmit. "Nem tudom, hogy tudta-e, mi ez a szánkó, de biztos vagyok benne, hogy volt valami érzése ezzel kapcsolatban, különben miért is keresett volna meg?"
A Guardian tudósítása szerint a szánkón még mindig felfedezhető az ikonikus "Rózsabimbó" felirat, amely az Aranypolgár szellemiségét megtestesíti. Ugyanakkor a vasalat már eltűnt, valószínűleg azért, mert a második világháború alatt kötelezően be kellett szolgáltatni a fém anyagokat.
Dante nyilatkozatában kifejezte, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy a Rózsabimbó új otthonra talál, miközben újra beíródik a történelem lapjaira. Érdekesség, hogy a rendező több filmjében is feltűnik a szánkó, például a Tom Hanks főszereplésével készült "Ami sok, az sokk" című alkotásban, az "Űrrandevú" című sci-fiben, a "Szörnyecskék 2"-ben, valamint az "Eerie, Indiana" sorozatban is.
A szánkóból több is készült a filmhez. Egy másik darabot Steven Spielberg vett meg hatvanezer ötszáz dollárért (mindössze húszmillió forintért), egy másikat egy szintén névtelen vevő 233 ezer dollárért (80 millió forint).