Szijjártó Péter: A rezsicsökkentést támadják, céljuk annak megszüntetése.


A nukleáris fűtőelemek esetében végül is semmilyen tiltást nem fogalmaztak meg, ennek hátterében nyilvánvalóan az áll, hogy a nyugat-európai és az orosz nukleáris ipar teljes mértékben összefonódott, számos közös fejlesztés zajlik a nyugat-európai és orosz nukleáris vállalatok közötti, tehát a nukleárisfűtőanyag-beszerzés egyelőre nincsen veszélyben

- tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a jogszabálytervezet világosan jelzi: Brüsszel hajlandó megkérdőjelezni Magyarország biztonságos és megfizethető energiaellátását.

- hangsúlyozta. Ehhez képest itt most arról van szó, hogy a két, Magyarországra vezető kőolaj-csővezeték közül egyet teljesen kiiktatnak, tehát két vezeték közül már csak egyet tudunk használni, és ez a javaslat azt is jelentené, hogy rövid időn belül 26 milliárd köbméternyi, Magyarországra vezető földgázszállítási kapacitást iktatnak ki, mert egyrészt Ukrajna, ugyebár, elzárta a területén keresztül Magyarországra vezető földgázszállítási vezetéket, most ez a javaslat pedig kifejezetten nevesíti a magyar-szerb határkeresztezési pontot, tehát a Török Áramlat vezetéken sem lehetne majd gázt szállítani - figyelmeztetett.

- fűzte hozzá. Magyarország helyzetében azonban éppen az ellenkezője igaz. A Von der Leyen-Zelenszkij-terv aláásná az energiabiztonságunkat, megszüntetné a rezsicsökkentést, és arra kényszerítené a magyar családokat, hogy a villanyért dupláját, a gázért pedig több mint háromszorosát fizessék a jelenlegi árakhoz képest - hangsúlyozta.

Related posts