Képzeld el, hogy százezres büntetéssel sújthatnak, ha itt merülsz el a vízben, és ez még veszélyes is!


Bányatavainknál például fokozott figyelemmel kell lenni a fürdést tiltó táblákra, melyek a fürdőzők biztonságát szolgálják.

Ha valaki a tilalmat jelző tábla figyelmen kívül hagyásával merészkedik fürdeni, az jogszabályt sért, amiért helyszíni bírságot kaphat. Ennek összege 5 és 50 ezer forint között változhat, míg az összesen kiszabható pénzbírság akár 5-től 150 ezer forintig is terjedhet.

- tette közzé korábban a HelloVidék érdeklődésére válaszul az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya.

Jó néhány bányatóban van fürdésre kijelölt hely, ahol a fürdés biztonságos. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a legtöbb bányatóban tiltott és kifejezetten veszélyes fürdeni. Nemcsak azért mert az egykori bányászati tevékenység miatt a tavak jellemzően hirtelen mélyülnek, hanem azért is, mert olyan eszközök bújhatnak meg a vízfelszín alatt, amelyek komoly sérülésekhez vezethetnek.

Ráadásul mélységük miatt a bányatavak vize nemcsak hidegebb a többi tó vizénél, de váratlan hőmérséklet-rétegződést is tartogathat a gyanútlan fürdőzőnek, ami újabb balesetek forrása lehet. Emellett az efféle állóvizek öntisztuló képessége is gyengébb, így a természetes tavakhoz képes jóval szennyezettebb lehetnek.

Szabad vizeinkben, folyóinkban és azok holtágain a fürdőzés engedélyezett, feltéve, hogy ezt táblák nem korlátozzák. Azonban...

A vízi létesítmények, mint hidak, kikötők, révátkelők, duzzasztóművek és zsilipek körül 300 méteres távolságban a fürdőzés szigorúan tilos.

Az idei nyár még alig kezdődött el, de máris emberéletet követelt a szabadvizi fürdőzés. Somogy vármegyében nyolc nap leforgása alatt három tragédia is történt: egy víztározóban, egy folyóban és egy halastóban, az áldozatok között volt gyermek és felnőtt is.

Ezért nemcsak a tiltótáblák és a fürdésre kijelölt területek figyelembevétele életbevágó fontosságú, de például a Balatonon, a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő tónál április elejétől október végéig üzemelő viharjelzések követése is.

Related posts