Mi egyek vagyunk, összekapcsolódva.

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke 2010. június 3-án írta alá azt a törvényt, amely 2010. június 4-én, napra pontosan a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulóján hatályba is lépett. Így lett június 4. a nemzeti összetartozás napja, amelyre azóta is határon innen és túl megemlékeznek. Mint ismeretes, 1920. június 4-én Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd, a két aláírásra kijelölt magyar politikus ezen a dátumon látta el kézjegyével és fogadta el - a nagyhatalmak által kényszerítve - a trianoni békediktátumot a versailles-i Nagy-Trianon kastélyban. Ezáltal az első világháborút lezáró béketárgyalások eredményeként az akkori Magyarország népessége öt (ma nyolc) államban találta magát (és történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is). 300 ezer ember került Ausztriához, 3,5 millió Csehszlovákiához, 5,3 millió Romániához és 4,1 millió Jugoszláviához (beleértve Horvát-Szlavónország 2,6 millió lakosát). Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt. Románia 102.724 négyzetkilométernyi területet kapott, amely nagyobb, mint a mai magyar állam területe. A trianoni trauma óta eltelt évtizedek alatt hatalmas volt a magyarság lemorzsolódása az anyaország határain túl, az elszakított nemzetrészeken. A kommunista rendszerben nem lehetett nyíltan beszélni Trianonról, hiszen azonos ideológiai rendszerhez tartozó országokba kerültek - Ausztriát kivéve - az elszakított nemzetrészek. A rendszerváltás után 1990-ben Antall József magyar miniszterelnök az MDF III. országos gyűlésén kimondta: "Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként - lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni." Majd a Magyar Köztársaság Alkotmányának 6. § 3. bekezdése kimondja, hogy "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." Ezek a jogi lépések előzték meg a 2010-es - a nemzeti összetartozás napjára - vonatkozó törvényt, amelyen immár "a világ szeme előtt" is felvállaltan kimondhatjuk, hogy milyen igazságtalan döntés érte Magyarországot.

A hivatalos kereteken túllépve azonban az összetartozásunk legmélyebb gyökere az a különleges emberi kötelék, amely mindannyiunk életében számos alkalommal megmutatkozott. A közös kulturális, társadalmi és sportesemények mellett a legutóbbi, székelyföldi árvíz és a parajdi sóbánya tragédiája kapcsán megnyilvánuló szolidaritás újra és újra megerősítette ezt az összetartozás-érzést. Ezek a gesztusok talán még fontosabbak, mint bármi más. A trianoni trauma árnyékában éppen ezek az aktusok segítenek tudatosítani, hogy az azonos kultúrával, anyanyelvvel és közös gyökerekkel rendelkező közösségek között NEM lehet politikai határokat emelni. Ez az axióma nem csupán ránk, magyarokra vonatkozik, hanem bármely európai, különösen kelet-közép-európai nemzetre, akiket a történelem és a hatalmak sodrása egyaránt érintett. Fontos hangsúlyozni, hogy ezt az összefogást nem szabad mások - a többségiek - ellen irányulónak megélnünk. Jelen korunk történelme is tanúsítja, hogy a határok mennyire sérülékenyek, és milyen aljas módon használják fel egyes politikai vezetők a nemzetek közötti különbségeket, hogy minket egymás ellen uszítsanak. A megoldást nem a területi vitákban kell keresnünk, és főként nem fegyverekkel, hanem emberséggel, szolidaritással, empátiával és a másság tiszteletével kell előre lépnünk. Európa kulturális gazdagsága éppen a sokszínűségében rejlik, amelyet a különböző nemzetek és a jelenkori "őshonos" kisebbségek kultúrája tesz még vonzóbbá. Az Európai Unió keretein belül a határok egyre inkább elmosódnak, lehetőség nyílik a sokrétű együttműködésre, közös munkára és az összetartozás megélésére egy nagy európai családként. Ez erősítsen meg minket, magyarokat is, hogy együtt enyhíthessük a trianoni trauma fájdalmát.