Pamela Anderson felfedte a legkedvesebb filmjeit, és a közönség szeme tágra nyílt a meglepetéstől.

Nincs okod a szégyenre, ha csak a dolgok felét ismered, de ha egyet sem szeretnél felfedezni közülük, az már más történet.

"Még amikor a Playboyban szerepeltem, akkor is én voltam az, aki a Samuel Frenchben [neves drámaírókat képviselő New York-i kiadóban] ül a padlón, és Tennessee Williamset, Eugene O'Neillt és Sam Shepardet olvas"

„Legyek egyedi!” - így fogalmazott Pamela Anderson, aki az utóbbi időszakban a közönség előtt szexszimbólumból önazonos ötveneséletmódra váltott. A híres színésznő és modell nemrégiben a Criterion videotékába látogatott el, alig néhány nappal karácsony előtt, és meglepő módon kiválasztotta saját kedvenc filmjeit. Az esemény sokakat meglepett, hiszen Anderson új irányvonalával sok új oldalát mutatja meg.

Pamela Anderson toplistáján Alain Delon és Romy Schneider 1969-es kultfilmje, A medence szerepel, ami a francia újhullám eklatáns alkotása, fojtott bűnügyi thriller - igazi lassan cammogó fajta, ami próbára teszi a mai nézőt - két A-listás sztár játékára alapozva. Megemlíti még Az útont Fellinitől és a Brigitte Bardot főszereplésével forgatott tárgyalótermi drámát, az Igazságot, amely 1960-ban hatalmas siker volt, és az idegennyelvű filmeknek járó Oscarra is jelölték.

A listán szereplő filmek között ott figyel a Kék bársony is, David Lynch ikonikus alkotása, amelynek nyitójelenete önálló doktori disszertációt érdemelne. Laura Dern és Kyle MacLachlan párosának teljesítménye legalább annyira lenyűgöző, mint Dennis Hopper letaglózó alakítása, aki a film antagonista szerepében brillírozik. Ezen kívül ott van Isabella Rossellini, a törékeny, megviselt femme fatale, aki még inkább felerősíti a film noir atmoszféráját.

Pamela Anderson idén újra megpróbálta meghódítani a filmvászont, és Gia Coppola The Last Showgirl című alkotásában nyújtott teljesítménye figyelemre méltó volt. Bár Demi Moore szenzációs visszatérése kissé háttérbe szorította őt, néhány kritikus mégis Oscar-esélyesként emlegette a teljesítményét. Andersonnak így is sikerült egy pozitív évet zárnia, különösen azért, mert képes volt átlépni a klasszikus szexbombaként való megítélés határain. Már nem csupán Borat reménytelen szerelme, hanem egy önazonos, a korával békét kötött dívaként ismerik, aki még a sminket is elhagyta, ezzel is hangsúlyozva természetességét.

Pamela Anderson a francia újhullám iránti szenvedélyét a filmlistája hűen tükrözi. Különösen Louis Malle első alkotása, a „Felvonó a vérpadra” foglal el egy különleges helyet a szívében; nem csupán a film tartalma, hanem Jeanne Moreau lenyűgöző alakítása is lebilincseli. Az egyik emlékezetes jelenetben, amelyben Moreau Miles Davis varázslatos zenéjére sétál az éjszakában, igazán magával ragadó. Ezen kívül érdekes, hogy a „Kifulladásig” női főszereplője, Jean Seberg inspirálta őt, hogy évekkel ezelőtt merész döntést hozzon, és rövidre vágassa a haját. Ez a két film nem csupán a művészet iránti szeretetét fejezi ki, hanem a francia filmes ikonok iránti tiszteletét is.

A polcok között felfedezhető Ingmar Bergman ikonikus alkotása, a Persona (1966), amelyet sokan a legkiemelkedőbb jungiánus filmként emlegetnek. Hiába tűnik fel benne két északi szépség, a svéd Bibi Andersson és a norvég Liv Ullmann, valószínűleg ma is csak a művészmozik programjában találkozhatunk vele. A régi filmcsillagok közül különösen Katherine Hepburn emlékét idézi fel a színésznő a Velence, nyár, szerelem című, 1955-ös romantikus vígjáték kapcsán. "Ez a stílusú színjátszás a legközelebb áll hozzám," mondja nosztalgikusan.

Érdemes megállni egy szóra a Wanda kapcsán, amelyet a független filmes legenda, Barbara Loden készített 1970-ben, abban az időszakban, amikor a Bonnie és Clyde és a Szelíd motorosok elhozta az Egyesült Államokba az újhullám vagány romantikáját. A történet egy boldogtalan háziasszonyról szól, aki elválik, majd elszökik azzal a férfival, akivel összeakadt egy éjszakára - a férfiról később kiderül, hogy bankrabló. A Wandában Barbara Loden saját életének céltalanságát dolgozta fel, egyfajta Kifulladásig-történetet női nézőpontból. Tíz évvel később a rendezőről I Am Wanda címen dokumentumfilm is készült - Pamela Anderson természetesen ezt is megemlíti.

Amikor már azt gondolnád, hogy Anderson szokatlan választásai már nem tudnak meglepetést okozni, a színen felbukkan az iráni mesterművész, Abbas Kiarostami, akinek neve csupán a filmrajongók szűk körében cseng ismerősen. A Koker-trilógia, amely a végtelenül szürke, mégis lenyűgöző tájakon játszódik, egyszerű emberek mindennapi életébe nyújt betekintést. Ezek a filmek nem csupán a rendező keze munkáját dicsérik, hiszen a filmkritikusok fűzték őket egybe, mivel mindhárom alkotás a Koker nevű kis iráni falu környékén játszódik. Az 1987-es "Hol a barátom háza?", a 1992-es "És az élet megy tovább" és a 1994-es "Az olajligeten át" rendezője sajnos kilenc évvel ezelőtt távozott az élők sorából.

"Nem vagyok biztos benne, hogy cinefilnek nevezhetném magam, de a filmek iránti szenvedélyem határtalan."

„- mondta a színésznő a polcok között, ami lehetett egy bájos véletlen vagy egy szellemes megjegyzés, de mindenképpen figyelemre méltó mondat.”