Számomra te vagy az igazi édesanya, mert a vérségi kötelék nem mérheti a közöttünk lévő szeretetet.

Egy napot töltöttünk ÁGOTA falván, vagyis az állami gondozásban élők nyári táborában, ahol elképesztő körülmények között több mint 700 gyermek szakadhat ki tíz napra a valóságból. A nap programjai között a Ki mit tudtól kezdve a Csongrád-Csanád vármegyei kormányhivatal dolgozóival vívott focimeccsen át a mély beszélgetésekig minden helyet kapott, a résztvevők pedig örömmel osztották meg élményeiket az Index stábjával.

Amikor megérkeztünk a Kunszentmiklós utáni pusztaság szívébe, egy tipikus zánkai, balatonakali vagy talán tatai gyerektáborra számítottunk. Azonban, ahogy átkeltünk a Budapest-Belgrád vasútvonal félig kész töltésén, egy teljesen új világ tárult elénk. ÁGOTA falva (melynek neve az Állami Gondoskodásban Élő És Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítványra utal) egy olyan színvonalat képvisel, amely merőben eltér mindattól, amit eddig tapasztaltunk. Itt nem csupán a környezet, hanem a gondolkodásmód is egészen más, új perspektívákat nyújtva a fiatalok számára.

A nyolchektáros területet még 2020-ban vásárolta meg az alapítvány és az első tábort 2022-ben tartották itt, viszont nem szabad elfelejteni, hogy az idei volt a 29. tábor. Azaz évtizedes tapasztalat, kapcsolatrendszer és tudás állt már a szervezők mögött - pontosabban az "alapítók", de erről majd később -, hogy létrehozzák a saját kis oázisukat a puszta közepén. A területet egyébként a büntetésvégrehajtás (BV) használta annak idején a rabok reintegrációs eljárásaihoz, és a szervezők kreativitását dicséri, hogy jelenleg is kapcsolatban állnak a BV-vel, ugyanis ők ültették körbe a tujákat a hatalmas birtok körül, ráadásul az innen-onnan összekukázott rissz-rossz padokat is a rabok varázsolják újra használhatóvá, újszerűvé a tábor önkéntes lakatosai segítségével.

Ez a találékonyság egyébként az egyik alappillére ÁGOTA Falvának: minden segítséget elfogadnak, minden felajánlásnak örülnek és mindent tudnak valamire hasznosítani, ami a tábor vagy a gyerekek javára válik. Hajó Edina, egésznapos kísérőnk és az ÁGOTA Közösség kommunikációs- és marketing csoportvezetője elárulta, hogy az érkezésünk előtti egyik napon egyébként pont ez volt a központi téma: hogy a gyerekek merjenek segítséget kérni és el is tudják fogadni a feléjük nyújtott segítő kezet. Viszont nem maradt túl sok időnk a programok előtti csevegésre, ugyanis már el is viharzott előttünk egy gyors köszöntés közepette Kothencz János, a szervezet létrehozója, megálmodója, főszervezője, vezetője, ugyanis a rendezvénycsarnokban kezdődött az aznap délelőtti témafelvető beszélgetés Kocsis Krisztián neurobiológussal.

A beszélgetés apropója többrétű: egyrészt Kocsis Krisztián is gondozásban élő gyermek volt és elég mélyen és hosszan beszélt arról, hogy miként tört ki abból a putriból, ahová született. Roma és gondozott gyerekként mindenhol óriási hátránnyal indult, kiközösítették, gúnyolták, hatszor kellett gondozási helyet váltania, nem ismerte sem a vér szerinti anyját, sem a testvérét - később aztán találkozott velük -, tehát teljesen egyedül állt szemben a világgal, gyakorlatilag mindenféle segítség nélkül. Viszont volt benne egy olyan akarat, amely arra sarkallta, hogy a legnehezebb helyzetben is azt tudja mondani, hogy "csakazértis" megcsinálom és megyek tovább, nem fogom feladni. Mind az általános, mind a középiskolában, de még az egyetemen is kívülállónak érezte magát és nehezen illeszkedett be, de az lebegett a szeme előtt, hogy "miért ne csinálná meg, ha már idáig eljutott", ezzel a mentalitással pedig jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Neuroimaging Kutatócsoportjának tagja, az orvosközösség megbecsült kutatója.

Most, 38 évesen végre képes vagyok elfogadni, hogy már két éve tudatosan elhiszem: léteznek értékeim, és az, amit létrehozok, valóban értékes.

- fogalmazott Kocsis, az előadást hallgató több száz gyermek pedig elhallgatott és egy pillanatra, megfagyott a levegő. Az előadás ugyanis a "Normák, értékek, vezérfonalak" címet kapta, és itt értették meg a legtöbben, hogy miért is kellett a félórás felvezető ahhoz, hogy megérkezzenek ehhez az állításhoz. Kothencz János ezután a szót átvéve "bogárkáimnak és tündérkéimnek" szólítva a több száz gyermeket kihangsúlyozta, hogy mindegyikük önmagában is egy érték, és nem azért kell, hogy valakit értékeljenek mások, mert meg akar felelni és úgy cselekszik, ahogy azt mások elvárják, hanem azért, amilyenek és akik ők valójában.

S miután megkapták a témafelvetést, ezután 15-20 fős csapatokba osztották a gyerekeket (ezt egyébként már a megérkezéskor megteszik és tíz napig ugyanabban a csoportban vannak), és megkezdődött a Kothencz Jánosék által meghonosított KÁSZPEM technológiás témafeldolgozás, amelyről egy következő cikkben majd hosszabban írunk. A lényege annyi, hogy kis csoportos és indirekt, trénerek által vezetett foglalkozások ezek, ahol a gyerekek úgy oszthatják meg a gondolataikat, benyomásaikat különböző témákról, hogy tudják, értő és nyitott fülekre találnak. Ráadásul nem direkt utasításokat és direktívákat kapnak a trénerektől, hanem biztatást, bátorítást és "szolid noszogatást" arra, hogy merjenek gondolkodni, hangot adni ezeknek a gondolatoknak és esetlegesen még ütköztetni is a véleményüket másokkal.

Elképesztően különös élmény volt, hogy a beszélgetés során a fiatalok – a 12 és 18 év közöttiek, mivel a kisebbek éppen kézműves-foglalkozáson vettek részt – lelkesen és zömmel csendben figyelték az előadást. Érezték, hogy egy hasonló sorsú fiatal osztja meg velük az életének történeteit a színpadon, és ezáltal saját jövőjük is párhuzamba állítható Kocsis Krisztiánéval (nem csupán a múltjuk). A téma feldolgozása során is erről esett szó, és nem utolsósorban Hajó Edina is megemlítette, hogy a segítők munkája is kulcsszerepet játszik ebben a tíz napban. Ők az érzelmi és gyakorlati támogatás pilléreiként működnek, segítve a gyerekek koordinálását, a tábor rendjének fenntartását, a programok lebonyolítását, és mindent megtesznek a fiatalok boldogságának biztosításáért.

Ha már kitértünk a segítőkre, akkor Hajó Edina beavatott minket, hogy több mint ezer ember volt éppen ÁGOTA Falván, amelyből körülbelül 700 volt gyerek, a maradék 300 pedig az önkéntesek hada, akik között tanároktól kezdve az olimpiai kvótás súlyemelőn keresztül a lakatosig mindenki megtalálható volt. Amikor megkérdeztem, hogy mennyi idő megszervezni ezt a sok programot, ennyi emberrel karöltve, akkor csak mosolygott és annyit mondott, hogy egész éves elfoglaltság. Viszont azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy maga a tábor egész évben nyitva van, vannak olyan gyerekek, akik ott is laknak és a programok sem csak erre a tíz napra korlátozódnak, hanem a focitornáktól kezdve a kulturális programokig, a táboroktól kezdve hétvégi foglalkozásokig szinte mindent tartanak itt, évente körülbelül 600 programot szerveznek.

Májusban például megrendeztük a gyereknapunkat, amelyen a szülők társaságában összesen nyolcezren vettünk részt. Ez a hatalmas létszám már szembetűnő volt egy ilyen nagy területen is.

- osztotta meg tapasztalatait a kommunikációs vezető.

Beszélgetésünk során csatlakozott hozzánk Váradi Márk, aki a "fiatal generáció" képviselőjeként vett részt a táborban. Ez azt jelenti, hogy az alapítók, akik létrehozták a tábort és a KÁSZPEM-módszert, és akik már régóta vezetik a helyszínt és az alapítványt, arra törekednek, hogy kineveljék azt a jövőbeli csapatot, akire rábízhatják ezt az egész intézményt. Váradi Márk elmesélte, hogy tíz társával együtt a gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok támogatásán dolgoznak mindennap, hogy segíthessék őket a társadalomba való beilleszkedésben. Márk kifejtette, hogy mindig is vonzotta a gyerekekkel való foglalkozás – legyen szó lovasoktatásról vagy labdarúgó-edzésről –, de amikor egyszer önkénteskedett a nevelőszülőknél élő gyerekek mellett, valami megváltozott benne. "Sokkal izgalmasabb és gazdagabb élmény ilyen fiatalokkal edzést tartani, mint egy hagyományos egyesület keretein belül" – mondta, hozzátéve, hogy a szüleitől örökölt segítőkészség és jószándék találkozott a fiatalok iránti valódi szükséggel.

Így lett például nevelőszülő is, ugyanis saját gyermeke mellett még hat befogadott fiatalt is nevelnek a tanyájukon, tehát összesen hét csemete veszi őket körül otthon. A kilencévestől a 18 évesig terül szét a paletta náluk, de két utógondozott gyermeke is van - akik már betöltötték a 18. életévüket, de még nem repültek ki -, és szeretné, ha még maradnának, tanulnának, szakmát szereznének, érettségiznének és addig támogatja őket, ameddig csak tudja.

2017-ben először léptem be az ÁGOTA Tábor varázslatos világába, ahol azonnal magával ragadott a különleges hangulat, a gondoskodás, a dinamizmus és a professzionalizmus. Ez a "gyerek mindenek felett" mentalitás olyan mélyen megérintett, hogy tudtam, itt vagyok a helyemen. Ekkor született meg bennem az elhatározás, hogy ezt az élményt és küldetést szeretném átélni és képviselni az életem során.

- fogalmazott a segítő. Hozzátette, hogy próbálnak minden apró kis mozzanatot, részletet ellesni az alapító nemzedéktől, hogy azt a tapasztalatot és tudást, az "egész szervezés kvintesszenciáját a gyermekek szolgálatába" állíthassák. A céljuk pedig végtelenül egyszerű: méltó módon tovább vinni az ÁGOTA ügyét.

Sokat egyébként nem tudtunk beszélgetni, ugyanis kezdődött a Csongrád-Csanád Vármegyei kormányhivatal és a tábori gyerekek bajnokai közötti focimeccs (amit a gyerekek egyébként 6-5 arányban megnyertek), ahol amúgy Márk volt a bíró, tehát fontos teendői miatt sietett is tovább. Plusz, ha már ott voltunk, akkor megkérdeztük a vármegye főispánját, Salgó László Pétert, hogy miként alakult ki ez az egyáltalán nem hétköznapi mérkőzés, illetve az évek óta megrendezett jótékonysági ÁGOTA-futásról is szívesen hallottunk volna egy-két szót az ötletgazdától.

2023-as kinevezésem alkalmával kezdett el fogalmazódni bennem az a gondolat, hogy érdemes lenne egy jótékony cél mellé állni. Mivel a kormányhivatal a vármegye egyik legnagyobb munkaadójának számít, úgy éreztem, felelősségünk van a közösségünk támogatásában.

- kezdte Salgó László, hozzátéve, hogy innen jött az ÁGOTA Közösség támogatása, és a számukra rendezett jótékonysági futóverseny ötlete. Kifejtette, hogy mindenképp olyan közösséget szeretett volna támogatni, aki a vármegyéhez kötődik, s noha hiába van a falu Bács-Kiskun vármegyében, a központjuk Szeged.

Az első futás 2024-ben zajlott, és lenyűgöző módon 1500 résztvevő gyűlt össze, akiknek köszönhetően több mint 12 millió forintot sikerült összegyűjteni. 2025-ben a résztvevők száma majdnem 2500-ra emelkedett, ezzel pedig a jótékonysági célokra összegyűjtött adomány meghaladta az 50 millió forintot, ami óriási segítséget jelentett az alapítvány számára. Az idei év különösen jelentős volt, hiszen a befolyt összeget egy fejlesztőközpont és könyvtár létrehozására kívánják fordítani. A jövőre tervezett, 2026-os futás bevételeit pedig egy négy évszakos rendezvénytér megépítésére szánják, mert a tervezés sosem lehet elég korai!

A futás mottója – "mutassuk meg, hogy együtt csodákra vagyunk képesek" – tökéletesen tükrözi, hogy a magánszemélyek és vállalkozások adományai valóban értékes célokat szolgálnak. "Minden alkalommal, amikor ÁGOTA falvába látogatok, úgy érzem, hogy itt a csodák valóra válnak" – osztotta meg véleményét a főispán. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy amit a tábor szervezői tesznek, az olyan hatalmas és jelentős, hogy "a futás csupán egy csepp a tengerben".

A meccs kapcsán végül megosztotta, hogy a kormányhivatal 15 munkatársa látogatott el ÁGOTA falvába. Jelenlétük nem csupán a focinak szól, hiszen ő maga is részt vett egy csoportfoglalkozáson a gyerekekkel, emellett pedig a délutáni Ki mit tudon is aktívan részt vesznek.

Nem hagyhattuk el a tábort anélkül, hogy ne beszélgettünk volna a gyerekekkel, így ketten is vállalták, hogy válaszoljanak a kérdéseinkre – természetesen csak a mérkőzés után. Hiába sütött a nap a puszta közepén, ez az esemény mégis különleges volt. Először Kántor Anna Kíra osztotta meg velünk gondolatait – a háttérben a Ki mit tud? résztvevőinek éneke hallatszott. Ő már ötödik alkalommal érkezett a táborba, hiszen az ÁGOTA Közösség nevelőszülőjénél él. Anna hatalmas fejlődésként éli meg a jelenlegi helyszínt, összehasonlítva az első táborozásával, amely a Doboz-Szanazugban zajlott. Szerinte ez a hely csodálatos, itt nincsenek határok, és rengeteg gyermek találhat itt otthonra, élvezheti a szabadidőt és a közösséget.

Mivel minden évben újabb gyerekek csatlakoznak a táborhoz, ami a legkisebb egységét, az alcsoportot jelenti (itt 15-20 gyerek találkozik), természetes, hogy néhány napba telik, mire a csoporttagok igazán összeszoknak. Ugyanakkor előfordul, hogy már az első napon akad olyan, akivel azonnal megtalálják a közös hangot. Emellett sokan közülük a táboron kívül is fenntartják a kapcsolatot, és a következő évben, mivel rengeteg visszatérő gyermek van, újra együtt találkozhatnak.

Ez a hely tele van különleges élményekkel és csodás barátságokkal, ami szerintem igazi varázslat.

- fogalmazott a 17 éves lány. Azt is hozzátette, hogy tervei között van a cukrász szak elvégzése, de jelenleg még a kisgyermek-gondozói szakmát csinálja, tehát a segíteni akarás már kialakult nála is - nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy látta, hogyan bánnak a segítők a táborban a gyerekekkel. Sőt, azt is elmondta, hogy tervezi, hogy 2026-ban már mint segítő térjen vissza ÁGOTA falvára.

Anna igazán szerencsés helyzetben van, hiszen nővérével együtt egy szeretetteljes családhoz került - ez a célja a rendszernek, hogy a testvérek együtt nőhessenek fel egy nevelőszülői környezetben. Ráadásul olyan nevelőszülőknél él, akiknél már hét éve otthonra lelt. Ezért számára különösen furcsa, amikor találkozik olyan gyerekekkel, akik kevesebb időt töltöttek a rendszerben, és már több nevelőszülőnél is megfordultak, sokkal rövidebb idő alatt. Anna számára ezek az élmények és tapasztalatok egy másik világot tükröznek, ahol a stabilitás és a folyamatos támogatás nem mindig adott.

Végül Gajdos István, egy 16 éves fiú ült le velünk szemben, és mesélni kezdett a különleges életéről. Elmondta, hogy négyhetes kora óta ugyanannál a családnál él, és már olyan közel került a nevelőanyjához, hogy őt anyának hívja. Amikor megkérdeztem, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy így szólíthassa, határozottan rávágta: "Tizenhat évnek." Négy-öt éves korában szembesítették azzal, hogy nevelőszülőknél él, amikor a vér szerinti anyukája "néninek" nevezte a nevelőanyját. Akkoriban nem igazán értette, miért van ez így. Azonban a nevelőanyja ekkor elmagyarázta neki, hogy...

A tábort ő maga is elképesztőnek ítélte meg, hiszen "ilyen máshol nincs". Elmondása szerint a tábor után rengeteg élményt és "másoknak a szeretetét" viszi magával minden évben, ugyanis ez már a harmadik tábora. Nagyon könnyűnek tartja a barátkozást is, és már az első naptól érzi, hogy mindenki tiszteli a másikat, még ha nem is beszélgetnek esetleg annyit egymással.

Kiemelte, hogy már hároméves kora óta az a vágya, hogy segítsen másokon, ezért jelenleg a rendészeti szakra jelentkezett, és vagy rendőr, vagy tűzoltó szeretne lenni. Szívesen kipróbálná magát segítőként a táborban is, hogy felnőttként is megismerje az ottani élményeket. Hajó Edina azt is megemlítette, hogy sok önkéntes, aki korábban maga is részesült gondozásban, visszatér a táborba, hogy adományozza azt a támogatást, amit egykor kapott.

Az ilyen sztorik után pedig mi mást is tehettünk volna, minthogy megnéztük a kicsik és a nagyon tehetségkutatóját, vagyis a tábori Ki mit tudot. Ez két helyszínen került megrendezésre, a kicsiknek és a kis tiniknek együtt és a nagyoknak - a 15-18 éveseknek - pedig egy külön helyszínen. Erre azért volt szükség, mert mindegyik helyszínre körülbelül 80 jelentkező jutott, tehát a délután háromórás kezdés igazából már így is késeinek tűnt - főleg annak fényében, hogy este még egy klasszikus romaest is műsorra volt tűzve.

A fiatalok egyáltalán nem voltak megilletődve; csoportban, párban vagy akár egyénileg is mindannyian vágytak arra, hogy a színpadra lépjenek. Tánc, ének, zene, verselés vagy akár labdazsonglőrködés - a világot jelentő deszkákon mindenki megmutatta tehetségét. Hajó Edina megosztotta, hogy volt olyan tehetség, akit egy ilyen rendezvény során fedeztek fel, és azóta már sikeres zenei karrierbe is kezdett. A gyerekek közötti összhang lenyűgöző volt: látszott rajtuk, hogy egyáltalán nem érdekli őket, ki mit csinál a színpadon. Tapsoltak, éljenezték egymást, bátorították a fellépőket, és ahol csak tudtak, besegítettek. Igazi közösségként viselkedtek, ahol mindenki támogatta a másikat.

A végén mindenki kap díjat, ahogy a szépségverseny végén is mindenki elsőként távozott. Nem az a lényeg, hogy nyerjenek, hanem hogy önbizalmat szerezzenek, hogy meg merjék mutatni magukat, hogy fel merjenek menni

- felelte kísérőnk az események sűrűjében.

Ennél pedig talán nem is találhattunk volna jobb végszót arra a kavalkádra, amit megéltünk egy nap alatt. A táborlakóknak pedig tíz jut ebből évente, plusz a különböző programok, amikkel még az ÁGOTA Alapítvány kedveskedik nekik év közben. Amikor elhagytuk a tábort és becsukódott utánunk a kapu, a történteket megpróbálva feldolgozni, visszafordulva a birtokra az futott át az agyamon, hogy esetleg jövőre el kéne jönni önkénteskedni.