Csupán 24 óra leforgása alatt legalább 33 palesztin életét követelhették az izraeli légicsapások.


Az utolsó 24 órában 33 palesztin vesztette életét izraeli légicsapások következtében a Gázai övezetben – állítják az enklávé egészségügyi hatóságai. Az izraeli hadsereg (IDF) eddig nem reagált a hírekre.

Gáza városában tragikus esemény történt, amely során legalább 20 ember életét vesztette, és további 25 fő megsérült. A hírt a helyi kórház igazgatója, Muhammad Abu Salmiya osztotta meg, miután izraeli légicsapások sújtották két lakóházat.

A Denník N tájékoztatása szerint emellett hasonló támadásról számoltak be a Khan Yunes városában található Nasir kórház tisztviselői is, az övezet déli részén fekvő város közelében ugyanis légicsapások értek egy úgynevezett "sátorvárost" 13 ember halálát okozva. Helyi beszámolók szerint a légicsapás által súlytott helyszínen többnyire olyan civilek tartózkodtak, akiket a hadsereg már korábban lakóhelyük elhagyására kényszerített. A kórház illetékesei továbbá hozzátették, hogy az áldozatok közül öten egy családból származtak.

Az IDF a legutóbbi eseményekkel kapcsolatban csupán annyit nyilatkozott, hogy az elmúlt nap folyamán 130 célpontot támadtak meg a területen belül. A közleményük szerint a támadások kizárólag a Hamászhoz kapcsolódó létesítményekre irányultak, ideértve irányító központokat és fegyverraktárakat. Továbbá azt is hozzátették, hogy "számos fegyveres életét oltották ki az enklávé északi részén", míg civil áldozatokról nem tettek említést.

Related posts