Erősebbé válva túllépni a nehézségeken.

Miután alaposan körüljártuk a lélek korát és az öregedés kérdését, térjünk vissza az eredeti gondolatomhoz. Folytassuk a lelki egészségemhez kapcsolódó, általam megalkotott bővített tízparancsolat részletezését. Ebből most azokat a lépéseket emelném ki, amelyek hozzájárulnak egy pozitív, önépítő világszemlélet kialakításához.

Tudatosan kerülöm a pozitív pszichológia kifejezés használatát, és nem azért, mert ne tartanám fontosnak a pozitív gondolkodás alapelveit, hanem mert a fogalomhoz mára számos negatív konnotáció társult. Az utóbbi időszakban sokan hajlamosak voltak a téma túlzásába esni, ami aláásta ennek a megközelítésnek a hitelességét. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a piacon megjelentek az önjelölt "szakértők" és a lelki megváltást hirdető guruk, akik a pozitív pszichológia nevében terjesztenek gyakran téves interpretációkat. Ezt a jelenséget nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen rengeteg újabb "segítő" foglalkozású ember tűnt fel, akik a pozitív lélekhez való hivatkozással próbálnak népszerűséget szerezni. Sajnos sok esetben a lényeg elveszik a túlzott idealizálásban, és a valódi pszichológiai eredmények helyett egyfajta csodaforrásként állítják be a pozitív gondolkodást. Sőt, a társadalmi légkör sem kedvezett ennek a megközelítésnek, inkább egyfajta kórszellemként formálta azt.

A lélektan ezen fiatal, mindössze három évtizedes múlttal rendelkező új irányzata kezdetben friss és inspiráló ötletekkel gazdagította a belső világunk ápolását. Fő célkitűzése a pszichés jóllét és a boldogság elérése, ami mindenki számára vonzó és vágyott, ráadásul rendkívül népszerű is. Éppen ezért érdemes megvizsgálni azt az utat, amelyen keresztül a jóllét megvalósítása lehetségessé válik, valamint azokat a módszereket, amelyek segítenek elérni ezt a célt.

Elsőként az értelmes élet megalkotását említeném. Ennek persze megvannak a filozófiai mozzanatai is, hisz az élet értelmének a keresése és annak kialakítása jár vele. Fontosnak tartja a személyiség erősségeinek a megtalálását és ezek előtérbe helyezését, illetve megmutatását, cselekvővé tételét, aminek következtében az egyén sikeres és megküzdésre képes lesz. Ám hogy melyek ezek az erősségek, hogy mi a siker, az vita tárgya, illetve sokszor értelmezés kérdése ma is, ezért rendszerint marad a szubjektív és/vagy a helyzethez kötött megítélésük.

A pozitív lélektan hangsúlyt helyez az érzelmi intelligenciára is, mert annak rendkívüli jelentősége van az egyén szubjektív jólléte szempontjából, hisz tudjuk, néha (sokszor?) fontosabb a jól működő érzelmi élet, mint az értelem.

Csíkszentmihályi Mihály felfedezte és alaposan tanulmányozta a flow jelenségét, amelynek nevét is ő adta. E köré a pszichológiai szemlélet köré, amelyet én is nagyra értékelek, az a gondolat fűződik, miszerint minden olyan tevékenység, amelyet elmélyülten, szeretettel, hozzáértéssel és beleéléssel végzünk, egy különleges állapotot idéz elő. Ez a flow, az áramlat, amely nem csupán a boldogságérzés szinonimája, hanem egy kivételes lelkiállapotot is megjelenít.

Fontos a jó coping (a jó megküzdési képesség) és a szintén jól működő reziliencia, azaz a képességünk, hogy egy trauma vagy bármilyen egyéb kibillenés után minél gyorsabban legyünk képesek visszatérni az eredeti lelki-érzelmi állapotunkba. Ezek az adottságaink (és nagyon helyes az adottság kifejezés) genetikailag erősen befolyásoltak. Úgy tartják, hogy olyan 40 százalékban velünk születettek, de nyilván alakíthatóak is.

A pozitív pszichológia kétségtelenül számos más területhez is hozzájárul a lélektan világában. Most azonban a leglényegesebb, legismertebb és talán a legtrendibb aspektusait szeretném kiemelni, amelyeket a köztudatba is többé-kevésbé helyesen sikerült beépíteni.

Fontos megemlíteni, hogy ez a hozzáállás sokféle torzult gondolkodást is generál, például a kényszeres boldogságkeresést, a folyamatos jólét hajszolását, vagy egy illuzórikus világ utáni vágyakozást. Ennek következtében sokan akár egész életüket eltölthetik ezeknek az idealizált állapotoknak a hajszolásával, anélkül, hogy valaha is valódi beteljesülést találnának.

A pozitív gondolkodás jelensége gyakran vitatott, és érdemes mélyebbre ásni a hátterében húzódó összefüggésekben. Bár első ránézésre tudományos pszichológiai fogalomnak tűnhet, valójában gyökerei a keleti filozófiákban, mint például a buddhizmus, valamint az ezoterikus tanokban rejlenek. Talán a zen bölcsességek állnak a legközelebb hozzá, de ha alaposabban megvizsgáljuk, a kognitív pszichológiával is meglepő hasonlóságokat fedezhetünk fel. A pozitív gondolkodás tehát nem csupán egy trendi elv, hanem egy sokkal összetettebb és mélyebb hagyomány része, amely különféle kultúrák és tudományágak határvonalán egyensúlyozik.

Bevallom, hogy bár jómagam nagyon idegenkedem az ezotériás megközelítésektől, a jól kézben tartott és logikusan értelmezett pozitív gondolkodást nagyon hasznosnak tartom, és ezt a tapasztalatom is igazolja. A pozitív gondolkodás akkor hasznos és használható, ha megtanít arra, hogy a jóra koncentráljunk, illetve, hogy megkeressük ezeket, hogy a szép dolgok és események emlékét vigyük tovább, a helyzetek használható, építő következtetéseivel éljünk, a bajok és fájdalmak után megtaláljuk azt, ami építeni fog, továbblendít és reményt ad. Egy percig sem jelenti a rossz, a baj, a szenvedés tagadását, hanem ezek megélése után, közben igyekszik kapaszkodókat adni. Ilyenkor sokat segít már az, ha arra gondolunk, hogy a legnagyobb rossz is elmúlik, és tőlünk függ, mit viszünk tovább belőlük. Ez a mondat, ez a gondolat két erős mankót nyújt.

Egyrészt, ha tudatosítom, hogy valami - ezúttal a rossz, a baj, a fájdalom - véges, már felvillantom a fényt az alagút végén. És figyelmeztetem magam, hogy hagyjam elmúlni! Mert igen gyakran a bánat, a fájdalom, a gond azért emészt és marad meg rendületlenül, mert állandóan újra meg újra felidézem, átélem, elkeserítem vele, tőle saját magam, azaz rágódom rajta, ahelyett hogy hagynám lecsengeni, hagynám elmúlni, ha úgy tetszik: hagynám a rosszat elfelejtődni.

Másrészt azt is kifejezi, hogy megerősödve léphetek ki a nehézségekből. Mert végső soron én határozom meg, mi marad meg az élményeimből, és hogyan él tovább bennem a sok fájdalom, aggodalom, nehézség és tragédia. Ahelyett, hogy összeroppannánk, örülhetünk annak, hogy túléltük, hogy nem történt még nagyobb katasztrófa, vagy hogy a végleg eltávozottak nem szenvedtek hosszú ideig, hogy egy baleset nem végződött tragikusan, és talán az is pozitív, hogy most hagytak el, nem pedig akkor, amikor már két gyermek várta volna haza őt. A példák sora végtelen. Mindig van lehetőség arra, hogy a legrosszabb helyzetekből is valami jót hozzunk ki. Néha már az is elég, hogy véget ért a nehézség.