Több barátunktól is elhangzott már, hogy éppen miattunk kezdtek el felfedezni Cseh Tamás zenéjét.

Nincs erre igazán jó sztorim. Meghívták a MOMkultba a Frontátvonulást. Akkor már láttuk, hogy ennek az egésznek társulatilag lesz jövője, "a Színház- és Filmművészeti Egyetem tavaly végzett zenés színész osztálya" viszont nem a legjobb név. Erős csúszásban voltunk az anyagleadással, mert nem találtunk semmilyen használható nevet. Rövid szót akartunk, nyelvhez nem feltétlenül köthetőt és konkrét jelentés nélkülit, hogy ne lehessen előre kategorizálni bennünket. Kínlódtunk, meg aztán untuk is a keresgélést, aztán Sas Zoli hirtelen bedobta ezt. Azonnal lájkolta mindenki. Én meg gyorsan elküldtem a MOMkultnak, hogy végleges és visszavonhatatlan legyen.

A Cseh Tamás és Bereményi Géza zenéjén alapuló Frontátvonulás című produkciót egyetemi keretek között mutattátok be, és azóta is folyamatosan repertoáron tartjátok. Az alkotás során szándékosan a társulat létrehozására fókuszáltatok, vagy a közönség pozitív visszajelzései és a mű sikeressége hozta magával a társulattá alakuláshoz vezető folyamatot?

A Frontátvonulás azért készült, mert szerettem volna kipróbálni magamat rendezőként, és ezt az egyetemen különösebb nyomás nélkül megtehettem, ráadásul pályázhattam produkciós támogatásra is. Ebből meg persze rengeteg családi és baráti segítségből csináltuk meg a díszlet vasszerkezetét. Aztán két hónapig próbáltunk úgy, hogy közben mindig hiányzott valaki, mert már színházi gyakorlaton voltunk, de valahogy mégis összeállt az egész. Valószínűleg azért, mert barátok vagyunk, mert hittünk benne, és mert amikor együtt tudtunk lenni, akkor nagyon nyomattuk.

Természetesen! Íme egy egyedi megközelítés a „konfliktusmentesen” témájához: --- **Harmóniában élni: A konfliktusmentes kapcsolatok művészete** A konfliktusok elkerülése nem csupán a nézeteltérések háttérbe szorítását jelenti, hanem egy tudatos életstílust is, amely a megértésre és empátiára épít. Ahhoz, hogy egy konfliktusmentes környezetet teremtsünk, fontos, hogy a kommunikációra és a kapcsolataink ápolására figyeljünk. 1. **Nyitott kommunikáció**: A szavak ereje óriási. Ha képesek vagyunk őszintén kifejezni érzéseinket és gondolatainkat, elkerülhetjük a félreértéseket és a feszültségeket. 2. **Empátia gyakorlása**: Próbáljuk meg megérteni mások nézőpontját. Az empátia nemcsak a konfliktusok megelőzésében segít, hanem az emberi kapcsolatok elmélyítésében is. 3. **Proaktív megközelítés**: Ha érzékeljük, hogy valaki érzékeny témáról szeretne beszélni, érdemes proaktívan közelíteni a helyzethez. Kérdezzünk, érdeklődjünk, és próbáljunk meg közösen megoldásokat találni. 4. **Pozitív légkör kialakítása**: A támogató és pozitív környezet segíti a nyitott párbeszédet. Amikor az emberek biztonságban érzik magukat, könnyebben osztják meg gondolataikat és érzéseiket. 5. **Önreflexió**: Néha a legnagyobb konfliktusok forrása saját belső feszültségeinkből fakad. Az önmagunkkal való munka segíthet abban, hogy másokkal is harmonikusabban tudjunk együttműködni. A konfliktusmentesség nem csupán a problémák elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy tudatosan építjük a kapcsolatainkat, és keresjük a közös pontokat. Ahogy a mondás tartja: „A béke nem csupán a háború hiánya, hanem a szeretet és a megértés jelenléte is.” --- Remélem, hogy tetszik ez az egyedi megközelítés! Ha további ötletekre van szükséged, szívesen segítek!

Jaj, dehogy! Az a mindennapokban is elkerülhetetlen, nemhogy az alkotómunkában. Viszont feszültségmentesen, ami sokkal fontosabb, mert a színház ebből a szempontból "veszélyes üzem". Őszintén kíváncsiak vagyunk egymásra, és ez azt is jelenti, hogy normálisak tudunk lenni egymással, persze, hogy veszekszünk, de utána megyünk tovább, mintha mi se történt volna. A hierarchia csak annyit jelentett, hogy az enyém volt az alapkoncepció és ha kellett, a végső döntés is, de minden mást közösen oldottunk meg.

Ez a SICC Production működésére is vonatkozik?

Teljes mértékben egyetértek. Valóban sokan még mindig velem azonosítják a társulatot, mert én ismerem legjobban az előadásaink sokszínűségét és részleteit. Mivel technikai kérdésekben is jártas vagyok, gyakran keresnek meg fesztiválszervezők, de fontos hangsúlyoznom, hogy semmilyen ügyben nem döntök egyedül, hacsak nem sürgős dologról van szó. Úgy vélem, a név kitalálása volt az a kulcsmomentum, ami eldöntötte, hogy képesek vagyunk-e együttműködni. Havonta egyszer-kétszer tartunk olyan társulati üléseket, amelyek általában késő este, tíz óra után kezdődnek, miután mindenki befejezte az előadását. Ezek a megbeszélések reggelig elhúzódhatnak, és szinte mindig az előre összeírt témák köré szerveződnek. Azonban ne képzeld el ezeket formális gyűlésként; inkább egy baráti beszélgetésről van szó, ahol szabadon dobáljuk be az ötleteinket és vitatkozunk. Nem játsszuk meg a komolyságot, hogy most éppen egy színházi csapat vagyunk. Valójában egy baráti társaság vagyunk, akik szenvedéllyel viseltetnek a színház iránt, és együtt szeretnénk megvalósítani az álmainkat.

Azt állítod, hogy sosem hozol döntéseket egyedül. Vajon ez a félelem a felelősségtől táplálja benned ezt a hozzáállást, vagy inkább az a tény, hogy egy teljesen más környezetben nőttetek fel?

Azt érzem, hogy még rengeteg dologra nem vagyok felkészülve, de szerencsére ott vannak mellettem a szüleim, a testvéreim, a nagymamám és a barátaim, akikhez bármikor fordulhatok, ha támogatásra van szükségem. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy teljesen más környezetben nőttünk fel. A felelősségtől nem félek, de a SICC-ben nem létezik hierarchikus felosztás közöttünk. Az egész történet igazából a felvételi utolsó szakaszában kezdődött. Négy csoportra osztottak minket, és a véletlen folytán sokan a csapatomból már akkor együtt voltunk. Szinte azonnal összebarátkoztunk, és el is szomorodtunk, hogy a felvételi után mindannyian külön utakon folytatjuk, hiszen nem mindenkit vesznek fel. De Novák Eszter valamiért mégis ránk figyelt, szerintem azért, mert látta, hogy az első pillanattól kezdve csapatként tudtunk együttműködni.

Valójában ti vagytok a saját életetek producerei.

Fura ez, mert nagyon sok dologról közben vagy utólag derült ki, hogy jé, ezt mi már csináljuk. A producerkedés is ilyen. Mivel ez is kezd komolyabbá válni, nemrég céget alapítottunk. A SICC Production Kft.-nek van könyvelője, egy gyerekkori barátom személyében ügyvezetője, aki ha kell díszletet is pakol, egy másik barátom jogi tanácsot ad, van egy szuper művészeti titkárunk és asszisztensünk. Szóval lassan kezd kialakulni egy csapat körülöttünk.

Közben egy olyan repertoár formálódik, amelyben a Frontátvonulás után Nagy Feró Hamletje kapja a főszerepet (kritikánk az előadásról itt elérhető - A szerk.). Számos interjúban már kifejtetted, hogy milyen mély és személyes kapcsolat fűz ezekhez a lemezekhez, hiszen a szüleid zenéje volt ez, és te is ezekben a dallamokban nőttél fel. De vajon mi motiválta a választásodat, hogy éppen ezeket a műveket emeld ki?

Zenés színész osztályba jártunk, ami nemcsak a zenei tudásunkat, hanem a zenei küldetéstudatunkat is jelentős mértékben formálta. A világ tele van zeneileg silány alkotásokkal, amelyek sajnos sokak figyelmét felkeltik. Ezzel szemben a Frontátvonulás és a Hamlet nem csupán két jól megvalósított album; ezek olyan zenés színházi alapanyagok, amelyek dramaturgiailag átgondoltak, jól felépítettek és hatalmas teret engednek a kreativitásnak. Fiatal csapatként érezzük, hogy felelősségünk van abban, hogy a kevésbé ismert vagy elfeledett műveket elővegyük, felfrissítsük, és bemutassuk őket egy különleges zenei világ keretein belül.

Ez a folyamat igazán emlékeztet a leletmentés izgalmas kihívásaira. Már több nézőtől hallottuk, hogy a mi munkánk inspirálta őket arra, hogy Cseh Tamás zenéjével mélyebben megismerkedjenek, vagy újra felfedezzék régi lemezeit, ami egyszerűen fantasztikus érzés számunkra. Ráadásul külön öröm, amikor valaki mindenféle előítélet nélkül érkezik a Hamlet előadásunkra, és utána elmondja, hogy "hú, mennyire ütős volt a Nagy Feró", vagy éppen mennyire jól van megkomponálva a zene. Számunkra ez a legjobb visszaigazolás arra, hogy ne nyúljunk olyan, már elcsépelt darabokhoz, amelyeket mindenki ismer. Persze elképzelhető, hogy egyszer mi is előrukkolunk egy klasszikussal – legyen szó akár prózai, akár zenés műről –, de jelenleg rengeteg izgalmas történet vár arra, hogy elmeséljük őket. Célunk, hogy előítéletek nélkül, kizárólag az értékes tartalomra összpontosítva hozzunk létre valami maradandót.

A zene révén kötöttetek barátságot az Akváriummal?

Játszottuk itt a Frontátvonulást egyetemistaként, ami nagyon jól sikerült, utána indult el egy közös gondolkodás. A Hamlet már az első közös projektünk, aminek a bemutatóján közel 500 ember jelent meg. Egyrészt fantasztikus, hogy egy új közönséghez értünk el, de azon még dolgoznunk kell, hogy a színházasok itt is ránk találjanak, a közösen alapított Akvárium Színházi Műhelyben.

A független színházak brutális nehézségekkel küzdenek, ám ti itt vagytok, és önállóan, kreatívan mozgósítjátok az erőiteket. Válaszaidotok meglepően friss és inspiráló választ ad a reménytelennek tűnő helyzetre.

Ne felejtsük el, hogy mi viszonylag kedvezőbb helyzetben vagyunk: sokan kőszínházban dolgozunk, vagy akár szabadúszóként is bőven akad munkánk. Így a SICC valóban egy szenvedélyprojekt lehet számunkra. Ugyanakkor tisztában vagyunk azokkal a régóta működő társulatokkal és csapatokkal, akik hirtelen nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Velük szemben természetesen érezzük a szakmai szolidaritást, hiszen tudjuk, milyen megpróbáltatásokkal kell szembenézniük. Sokan azt mondták, hogy őrültség ebbe most belevágni, de mi inkább úgy döntöttünk, hogy bátran haladunk előre.

Azt mondod, hogy haladtok, nem csupán menekültök?

Természetesen! Íme a szöveg egyedi változata: Igen, útnak indulunk, mert hatalmas mennyiségű projekt vár ránk, amelyet szeretnénk életre kelteni! Jelenleg két előadás próbafolyamatában vagyunk. Készítettünk egy listát, ahova mindenki bedobta a régi álmait, és most ezekből válogatunk. A legutóbbi bemutatónk, a „Majd ha fagy”, szintén ilyen szellemiségben készült, ahol hajléktalan költők versei és novellái találkoznak a reneszánsz dallamokkal. Zoli és Dávid régóta dédelgettek egy ilyen projektet, és most végre elérkezett az idő. A csapat olyan tagjai, akik nem álltak a színpadon, producerekként, menedzserekként vagy egyszerű segítőként támogatták az előadást. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy hatékonyan és gördülékenyen működjünk; például kisebb csoportokra oszlottunk, hogy konkrét feladatokat lássunk el, és mindenki beszámol az elvégzett munkájáról a már említett társulati fórumon.

És igen, borzalmas, ami a független területtel történik, mert szükség van olyan színházakra, amilyenek mi is vagyunk, ahol termelési kényszer nélkül lehet létrehozni izgalmas dolgokat, de ha most ilyenek az adottságok, mi ezekhez próbálunk nem is alkalmazkodni, inkább másképp hozzáállni. Nem szeretnék úgy tűnni, mint aki iszonyú tapasztalt és bölcs és birtokában van az igazságnak. Azt remélem, hogy a választásaink mutatják, mit képviselünk. Engem egyébként is megijesztenek a szélsőségek, a véglegesség, a teljes rugalmatlanság, ha valaki kijelent valamit, és onnantól mereven ragaszkodik hozzá. A SICC-ben az is nagyon jó, hogy tudunk magunkon röhögni, akár a leglehetetlenebb helyzetekben is.

Mint egy fiúöltözőben?

Természetesen, íme egy egyedibb változat: A csapatunkban mindig ott vannak a lányok is, akik különféle projekteken dolgoznak velünk! Varga-Járó Sári mellett ott van a húgom, Krasznai Bora, Gálhidy Sári, aki a Hamletben brillírozott, és Szaplonczay Mária, aki a Majd ha fagyban szerepel. Ne felejtsük el Haselbach Ivettet sem, aki nemcsak asszisztens, hanem lelki támasz is egyben, és Mészáros Zsuzsi, a művészeti titkárunk, aki valóban kiemelkedő. Fontos hangsúlyozni, hogy itt senkit sem zárunk ki, hiszen a SICC alapja a barátság és az összetartás. Meglepetten tapasztalom, hogy már ilyen korai stádiumban is mennyi döntést kell hoznunk, de úgy érzem, hogy ez jelenleg zökkenőmentesen működik köztünk.

Minden rendben van a szakmai területen? Nincs esetleg valami, ami még hiányozna?

Nincs olyan dolog, ami miatt szomorkodnék, hiszen inkább azokra a vágyakra összpontosítok, amelyek még nem teljesültek. Nincs is konkrét bakancslistám, de gyakran előfordul, hogy egy előadás közben arra gondolok, mennyire csodás lenne ezt együtt átélni a SICC csapatával. Szerencsére folyamatosan van színészi munkám, és az elkövetkező évadban új lehetőségek is várnak rám, ami hatalmas örömmel tölt el. Kíváncsian várom, hiszen tanulni is szeretnék az új kihívásokból. Különleges érzés belépni egy kőszínházba, és hihetetlen megtiszteltetés, hogy tapasztalt művészek között dolgozhatok, akikhez sok barátság fűz. Az lenne az igazi álom, ha öt éven belül a SICC válna a fő munkahelyünkké.

Amikor színpadra lépek, elsősorban azt várom, hogy hitelesen kifejezzem magam. Szeretném, ha a közönség érezné az energiámat, és átélhetné velem azt a pillanatot, amikor a szenvedély és a művészet találkozik. Azt remélem, hogy a teljesítményem inspirál másokat, és egy kis időre el tudom őket vonni a mindennapokból. A legfontosabb számomra, hogy önmagamat adhassam, és egy olyan élményt nyújtsak, amely maradandó nyomot hagy bennük.

Számomra a színpadra lépés minden alkalommal egyfajta szent pillanat, amely új energiával tölt el. Sehol máshol nem tapasztaltam meg azt a mély boldogságot, amit a tánc és a színészet nyújt. Nehezen tudom megfogalmazni, mit érzek ilyenkor, de az biztos, hogy itt, ezen a helyen érzem magam igazán otthon; ez az én szenvedélyem, ahol igazán kifejezhetem önmagam. Az a vágyam, hogy ezek az érzések át tudjanak szivárogni a nézők felé. Szeretném, ha legalább egyszer megéreznék a bőrükön a borzongást, vagy úgy távoznának, hogy a darab mélyen elgondolkodtatja őket. Nyomot hagyni, felejthetetlen élményeket adni – ez az, amire törekszem.