KEMMA - Te a rendrakáshoz veszed igénybe, ő viszont fegyverként használta, hogy kiraboljon: mi lehet ez?
A történet kezdetén a férfi kéregetésre adta a fejét, de amikor az emberek nem adtak pénzt, más eszközökhöz nyúlt. A Komáromi Járási Ügyészség most arra kérte a bíróságot, hogy hosszabbítsák meg a letartóztatását annak a férfinak, aki partvisnyelet használt fegyverként a rablás elkövetése során, valamint más bűncselekmények miatt is felelősségre vonják.
Az indítvány alapján a férfi október 13-án felkereste a bábolnai sértettet, és a garázsban pénzügyi segítséget kért tőle. Amikor a sértett elutasította a kérését, heves szóváltás bontakozott ki közöttük.
A vita során a sértett már nem bírta tovább a feszültséget, így bement a házába, ahova az elkövető is követte. A férfi továbbra is pénzt kért tőle. Ekkor a sértett és a nagyanyja kérdőre vonták az elkövetőt, és felszólították, hogy távozzon. Csak akkor hagyta el a helyszínt, amikor a sértett megígérte, hogy pénzt keres és az udvaron átadja neki. Miután az elkövető elhagyta a házat, a sértett bezárta az ajtót, amelyet kulccsal zárt be. Ezt a férfi dühösen reagálta le, és többször is rácsapott az ajtóra, ami 75 ezer forint kárt okozott.
Az elkövető néhány óra elteltével ismét felbukkant a sértett lakásánál, hogy újra pénzt követeljen. Ekkor az ingatlanba a hátsó, záratlan ajtaján keresztül hatolt be. Bent, a konyha melletti folyosón észrevett egy ezüst színű partvis nyelet, amelyet magához vett, hogy a sértettől való pénzkövetelését akár erőszakkal is érvényesíthesse.
A partvisnyéllel a kezében lépett be a sértett szobájába, ahol a fotelban ülve találta a sértettet. Határozottan 20 ezer forintot követelt tőle, de a sértett ezt megtagadta. Az elkövető ekkor azzal fenyegetőzött, hogy erőszakkal kényszeríti a pénz átadására, és legalább háromszor megütötte a sértettet a partvisnyéllel. Az ütések következtében a nyél eltört, de ez sem állította meg az elkövetőt. A sértett rémülten kiszaladt a házból az utcára, majd a szomszédhoz menekült. Az elkövető azonban nem adta fel a keresést, és az utcán is kiabálva követelte a pénzt. Végül visszatért a sértett házába, ahol ellopott egy laptopot és egy hangszórót, amelyek összértéke 119 ezer forint volt.
Az elkövető az eset után két nappal kábítószert, azaz marihuanát fogyasztott. Az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság a férfi letartóztatását 2024. október 28-án egy hónapra rendelte el. Az ügyészség indítványában a letartóztatás 2025. február 28-ig történő hosszabbítását kezdeményezte a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt. A letartóztatás meghosszabbítása tárgyában a Tatabányai Járásbíróság ülés tartása nélkül fog határozni - tájékoztatott dr. Stoller Katalin ügyész, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.