Friss fejlemények érkeztek az életmentő műtéten átesett olimpiai bajnok, Gedó Gy állapotával kapcsolatban.


Apu szépen halad előre, egyre erősebbé válik, de természetesen még mindig szüksége van a nyugalomra és a pihenésre. A hangulata sokat javult, már szívesen néz tévét, és együtt is sétálunk, így kialakult egy új napi rutin az életében.

- nyilatkozta fia, ifjabb Gedó György a Sportalnak.

Az 1949. április 23-án született, 75 éves sportoló pályafutása 1957-ben kezdődött, amikor csatlakozott a Békéscsabai Építők Előre csapatához. Később, 1965-től a Magyar Pamut, majd 1967-től a Budapesti Vasas színeiben versenyzett. 1968 és 1980 között a magyar válogatott tagjaként képviselte hazánkat a nemzetközi porondon. Karrierjének egyik kiemelkedő pillanata 1969-ben következett be, amikor megnyerte a bukaresti Európa-bajnokságot, ezt a sikerét pedig két év múlva Madridban meg tudta védeni. 1975-ben Katowicében bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, ezzel tovább öregbítve nevét a sportág történetében.

Négy olimpián is szerepelt: 1968-ban, Mexikóvárosban sérülés miatt fel kellett adnia a további küzdelmeket, négy évvel később, Münchenben, az észak-koreai Kimet legyőzve aranyérmet szerzett, majd Montrealban és Moszkvában is az ötödik helyen zárt.

Related posts