Itt járt egy igazi mítosz! | Demokrata

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/kultura/itt-jart-egy-legenda-1022549/

Nincs kétség afelől, hogy július 4-e jelentette az idei Gastroblues fesztivál csúcspontját. Ezen a napon lépett fel Ian Paice zenekara, a Purpendicular, amely mindenkit elvarázsolt a színpadon.

A zenekar neve már önmagában is egyfajta nosztalgiát idéz a Deep Purple legendás hard rock világának kedvelőiben. Ian Paice, a Purple dobosa és alapító tagja valaha azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha a Purpendicular zenei stílusa nem állna olyan közel a Deep Purple-hez, ám ez a szándék végül nem valósult meg. A paksi fesztivál közönsége pedig lázongott emiatt, és nem tettek mást, mint hogy hangot adtak elégedetlenségüknek a dolog kapcsán, sőt, még a helyzetet is feszítették!

De ne siessünk ennyire! A napunk a nagyszínpadon a Jamrebels nevű hazai formáció koncertjével indult. Ez a zenekar igazi stíluskavalkádot kínál, amelyben a klasszikus blues, a funky és a jazzes elemek izgalmasan keverednek. Az együttes gitárosa Paks szülötte, de a csapatot szívből budapesti zenekarnak tartja. A Jamrebels sokszínű és rendkívül kifinomult muzsikája messze elrugaszkodik az itthon divatos, egysíkú popkultúra világától, igazi friss levegőt hozva a zenei palettára.

És hát erről van szó, a paksi fesztivál küldetése a zenei értékőrzés, ami nem zárja ki az újdonságokat és az újításokat, már ha azok a blues, a jazz és a rock hiteles alapjaira épülnek.

- Paksra már régóta járok, régen még kétnapos volt a rendezvény, utána három napra bővült, most pedig már egy egész hétig tart – osztja meg gondolatait Nemes Nagy Péter, elismert zenei szakíró. - A rendezvény célja már a kezdetekkor is a hazai blues-rajongók összefogása és a műfaj helyi képviselőinek támogatása volt. Sokak szerint a blues már rég halott, de ahogyan a mi közösségünk, úgy a blues zene is hétévenként megújul. Mindez mellett folyamatosan felbukkannak fiatal tehetségek, akik biztosítják, hogy ez a több mint százéves műfaj továbbra is él és virágzik, még a felfelé ívelő és a nehezebb időszakok közepette is.

Lehet, hogy a szakember a Jamrebels tagjaira is gondolt, mint ifjú tehetségekre, de a 33. születésnapját ünnepelő fesztivál kezdetektől fogva törekszik arra, hogy fellépési, bemutatkozási lehetőséget adjon a fiataloknak. Idén például a Kőbányai zeneiskola diákjai állhattak színpadra.

Son Henry, az amerikai zenész, már jócskán túl van a fiatal évein, hiszen több mint harminc esztendős pályafutás áll a háta mögött. Zenéje igencsak kifinomult, és ebben egy tehetséges magyar zenekar, a T. Rogers Blues Band kíséri őt. Információk szerint ez a New York-i énekes-gitáros állandó együttese, akikkel már lemezt is rögzítettek. Son Henry zenei stílusának különlegessége abban rejlik, hogy mesterien ötvözi a blues és a country elemeit. E sajátos hangzás megteremtéséhez a muzsikus lap-steel gitárt is alkalmaz, ami még inkább kiemeli a zenéje egyediségét.

- Itt Pakson a blues a fő irányzat, de rendkívül sok rocklegenda is fellépett már a fesztiválokon - magyarázza Fischer Péter, aki rokonságban állt a világhírű zongoraművésznővel, Fischer Annie-val. A mostani a 28. fesztiválja.

- Hetven százalékban a zene miatt jövök, harminc százalékban pedig a kitűnő társaság vonz ide. Olyan legendás rockzenészek léptek itt színpadra, mint John Lord, a Deep Purple orgonistája, vagy Keith Emerson az ELP tiróból, és Ken Hensley a Uriah Heep billentyűse. Emerson egyik CD-jére felkerült egy hosszabb, Pakson játszott részlet is.

Fisher Péter említi azokat a tehetségeket, akikkel fiatal zenészként találkozott a fesztiválok világában, és akik később neves előadókká váltak. Ilyenek például Gárda Zsuzsa, Benkő Zsolt, Écska, és az a Katona Tomi, aki már kétszáz koncertet adott az Egyesült Államok színpadain.

És ha már fiatalok...

- Tavaly voltam Pakson először, és már akkor meglepett, mennyire jó közösség alakult ki itt - mondja a húszas évei elején járó Kelemen Hanna. - Ez egy jó hangulatú, de mondhatni intim világ, amely visszautal a régebbi és nyilván boldogabb időkre. Zenei tekintetben is, hiszen áthatja az egészet a blues és az igazi rock érzete, amiben mindenki magára talál egy kicsit. Ezért is sokkal jobb ez a paksi fesztivál, mint a legtöbb, személytelen budapesti koncert és rendezvény.

Ian Paice már hetvenhét esztendős, és pályafutása során számos megpróbáltatással kellett szembenéznie. 2016-ban kisebb stroke-ot követően újra kellett építenie magát, mint dobos, hogy visszatérhessen a színpadra. Eredeti zenekara, a Deep Purple, a rockzene igazi ikonja, amely olyan, mint egy prémium Rolls Royce az autók világában. A banda nem csupán a hard rock egyik úttörője, hanem zenéjében pszichedelikus és blues hatások is fellelhetők, amelyek még gazdagabbá teszik a zenei palettájukat. A Purple öröksége és hatása a zene világában vitathatatlan.

A koncert elején már azonnal érezhető volt a keménység, ami végigkísérte a műsort, és bár a banda nem csupán Deep Purple-dalaival lépett színpadra, a zenei irányvonal egyértelműen a legendás együttes hatásait tükrözte. Különösen figyelemre méltó volt Ian Paice dobjátékának sokszínűsége és kreativitása; játéka olyan precizitással működött, mint egy jól olajozott gépezet, amely hajtja a zenekart. Paice egy interjúban elárulta, hogy példaképe Buddy Rich, az ötvenes-hatvanas évek amerikai jazzdobosa, és akik ismerik Rich stílusát, azok nyilvánvalóan felfedezhetik az Ian által említett párhuzamokat. Érdemes megemlíteni, hogy Rich egyik legnagyobb erénye a pontossága és megbízhatósága volt, még akkor is, ha zenei szólói során rendkívül sokféle ritmusképletet alkalmazott. A jelenlegi dobosok közül Paice leginkább a "csehszlovák" David Wecklre figyel, ami nem meglepő, hiszen Weckl tulajdonképpen Rich modern kori reinkarnációja a jazz és a fúziós zene világában.

A koncert energiaáramlása lenyűgöző volt, tele dinamizmussal, és ahogy azt vártuk, egy valódi hardrock-élményben részesített minket, amely maradandó érzelmeket keltett.

Régen, az úgynevezett "átkos" időszakban, ritkán látott Magyarországon olyan sztárt, mint Paice, avagy bármilyen másik neves zenekart. Évente talán csak egy-egy ilyen különlegesség tette tiszteletét az országban.

A szüleimnek mindig is nehezen ment a rockzene elfogadása, és úgy tűnik, a gyerekeim is hasonlóan állnak hozzá – mondja Agárdi Csaba, a Fejér megyei hírlap szerkesztője. – Bárhol is jártunk a dunaújvárosi hokicsapattal, amelynek én voltam a centere, mindig betértem a lemezboltokba. Akár Kassán, akár Jugoszláviában, vagy máshol. Gárdai Gyuri, a fesztivál atyjának is volt egy lemezboltja Dunaújvárosban, ott találkoztunk először. A fesztivál igazi családias légkörrel bír, sok ismeretség született itt, például egy nyíregyházi barátot is szereztem, pedig Nyíregyháza nem éppen a szomszédban van. A fesztivál gondolata zseniális ötlet volt, és nem véletlen, hogy már a harmincharmadik évét ünnepli. Beépült az életembe ez az esemény, már januárban felírom magam a szabadságos listára a lapomnál, hogy biztosan részt vehessek a júliusi programokon.

Agárdi Csaba szerint a blues és a rock időtálló műfaj. Bármi is történik a világban, ez a zene fennmarad.

A hazai Don't Stop The Queen formáció zárta a rendezvényt, és nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Queen és különösen Freddie Mercury hatalmas népszerűségnek örvendett Magyarországon. Érdekes módon, a legendás énekes talán a magyar kultúra iránt is vonzódott, hiszen pletykák szerint menyasszonya, majd vőlegénye is magyar származású volt. A tribute zenekar egy igazi Queen-ünnepet varázsolt a színpadra, hiszen a közönség előtt egy sor jól ismert slágert adtak elő. A dalokat Takács Máté, a Karthagó frontemberének fia, egyedi előadásmódjával életre keltette, így a rajongók felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak.

A hagyományok szellemében vasárnap zárult a fesztivál, amelyet színes szabadtéri koncertek és a már-már legendás jótékonysági főzőverseny tettek felejthetetlenné. A nap laza és barátságos légkörben telt, igazi közösségi élményként. A borkóstolás és a főzőverseny során összegyűlt 1,5 millió forintot a rendezők - ahogyan azt már korábban is tették - a kárpátaljai Visk városának ajánlják fel, amely Paks testvérvárosa.