Álomszerű formatervezés
Avagy, ha az olvasó szavaival élve, egyedi álmot szőn: dizájnolt délibáb. Mert új, egészséges társadalmat fantáziálunk magunknak. Hiszen az állam nem más, mint mi magunk. Már tegnap óta, ha lehetséges, csökkentjük a figurát. Sokkal kevesebb hivatalra és még kevesebb költségre van szükségünk, vetés-aratás nélkül. Ügymenetünk gyorsabb és hatékonyabb, polgáraink arcán (kísértett, hogy pofijukra írjam) az elégedettség piros pírja ragyog. Már-már lázálom, szinte elragadtatva... ébreszteni kell, mielőtt teljesen elveszne a fellegekben.
Valahogy így kell a gyakorlat szintjére lehozni a szép szavakat, amelyek az intézmények átalakításáról, a karcsúbb struktúrákról és a túlbürokratizált világ megújításáról szólnak. A fellegekből vissza a talajra, ahol a valódi munka zajlik. Van néhány hasznos tanács, mögöttük pedig rengeteg tapasztalat áll. Arról van szó, hogy ezt a lendületet már többször láttuk, ahogy hirtelen eltűnik; nem is mondhatom, hogy derékba törni, mert ezzel azt sugallnám, hogy valaha is közel kerültünk a célhoz. Ilyen élményektől eddig megkíméltek. Most pedig többen újra megígérték, hogy ezúttal tényleg…
De hogyan is kezdjünk neki: fűnyírósan, csipesszel, arányosan, fokozatosan, sokkterápiásan? Vegyünk előbb egy nagy levegőt. Valami külföldi terméket, friss, szennyezésmentes ájerfalatot. Ne legyen szmoggyanús, oxigénszegény, se túl nedves, de módfelett száraz se legyen azért. Fújjuk ki. Aztán még egy szippantás abból az urambátyámmentes, meritokratikus színtelen, szagtalan gázból. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: a kapkodás a folyamat halála. Mert elsőre is, ez egy folytatásos sztori. Epizódok között reklámmal, hírpercekkel, idő járásának jelentésével. Ha pedig (legalább) középtávú vállalás, tervezni kell, szakaszolni, köztes leltárakat megejteni, szükség esetén egyes részleteit újragondolni, -gombolni. És a kritikákra, támadásokra felkészülni.
A közegellenállás folyamatosan jelen van, ahogy azt már a hatodik osztályban, a fizikalabor szűkös, áporodott levegőjében, fehér köpenybe öltözött tanárok világosan megfogalmazták. A társadalmi színtéren is hasonló jelenség figyelhető meg, csak éppen más köntösben: a harmadik számú kellékes váratlanul előáll egy hatoldalas, gondosan megkomponált értekezéssel, amelyet az auditbizottság asztalára helyez. Részletesen kifejti, hogy a professzionális presztízs számára szinte családi örökség, hangsúlyozza, mennyire csapatjátékos, bámulatos lojalitással bír, hiszen már huszonöt éve itt dolgozik, és mindig kiemelkedő értékelést kapott az éves visszajelzéseken. A vizespohár elhelyezésének módja sem elhanyagolható, hiszen a stúdióasztalra való elhelyezés előtt a megfelelő beleéléssel kell végezni ezt a feladatot, hogy a reflektorfény igazán megcsillanjon a folyadék felszínén. Ráadásul a szomszéd megyében ugyanebben a pozícióban még mindig négy szabad hely várja a jelentkezőket. És ott van a család is, a gondozásra szoruló dédnagyszülőkkel és a majdnem pályakezdő gyerekekkel. Ha mindezek után az optimalizáló testület elnöke egyetlen határozott mozdulattal eltávolítja őt a listáról, akkor csak magának köszönheti az álmatlan éjszakák sorát, a rázúduló átkot és a közvélemény jogos felháborodását.
Érdemes lenne fentről, a legmagasabb szintről kezdeni a dolgok átgondolását. Az államelnök négyéves mandátuma idején egy példaértékű gesztust tehetne, ha a juttatásait visszafogottabbá tenné – egy diszkrétebb nyugdíjjal és mérsékeltebb juttatásokkal az elit számára. Így a „speciális nyugdíjak” kérdése is új megvilágításba kerülhetne. Haladva lefelé, a két ház elnökeinek és a hozzájuk tartozó apparátusnak is érdemes lenne csökkenteni a költségeit – például a tanácsadók, napidíjak és egyéb protokollköltségek tekintetében. A kormánynak is ideje lenne a nadrágszíjat meghúzni: a videókonferenciák és egyéb távértekezleti megoldások bevezetésével jelentős megtakarításokat érhetnének el üzemanyagban és energiában egyaránt. Továbbá, ha néhány, főként érdemi tevékenységet alig végző nemzeti ügynökséget és országos hivatalt megszüntetnének, illetve összevonák azokat, amelyek egymás hatásköreit átfedik, az jelentős hatékonyságnövekedést eredményezne. A megmaradt intézmények élére pedig bőven elegendő lenne egy ötfős igazgatótanács, a jelenlegi túlságosan bonyolult testületek helyett. Eddig már sok ígéret hangzott el, de az első lépéseknél elakadtak a dolgok. De ne csüggedjünk, hiszen a dietetikusok is mindig a kitartásra és a pozitív gondolkodásra hívják fel a figyelmet. Fontos lenne a képviselői és szenátori irodák fenntartási költségeinek átgondoltabb meghatározása, valamint a külföldi szakbizottsági látogatások ritkábban, de alaposabban előkészítve történő lebonyolítása. A megyei szinteken működő intézményrendszernek is arányos emberi és anyagi erőforrásokkal kell rendelkeznie. Emellett célszerű lenne félévente tesztelni az illetékeseket a hatékonyság és az arányérzék szempontjából.
A feladatot vállalóknak célszerű újra felfrissíteniük a közlekedő edények és a folyadékok mechanikájáról szóló régi jegyzeteiket és tankönyvfejezeteiket. Ennek több oka is van: egyrészt, ügyes fejléc-sminkkel akár egész minisztériumi főosztályok is elrejthetők, másrészt pedig nem érdemes takarékoskodni az olyan területeken, ahol már most is hiányzik a megfelelő szaktudás, és ezáltal lassul a munka üteme, valamint romlik a minőség.
A hirtelen felszabadult munkaerő és a mögötte rejlő indulatok kezelése legalább annyira lényeges, mint amikor büszkén bejelentjük, hogy az alkalmazotti létszám 35-40 százalékkal csökkent. Előfordulhat, hogy az állam számára kedvezőbb döntés nyugdíjat folyósítani, mint bért biztosítani, de ugyanakkor az is valószínű, hogy a meglévő készségeket más területeken, más formában érdemes és szükséges kihasználni.
Az iktatók, pecsétek, ellenjegyzések és dossziék labirintusában a digitális kompetenciák terjedése első ránézésre csak egy újabb költség és fárasztó feladat tűnik. Ám ha mélyebbre ásunk, a második lépés már egy tanulási folyamatot hoz magával, míg a harmadik szakaszban a nettó siker vár ránk. Csak idő és akarat kérdése az egész. Az időnk viszont véges – ahogyan azt az EDDA is megénekelte –, az akaratunk ereje pedig idővel kiderül, milyen messzire jutottunk, és mennyire vagyunk képesek túllépni a keserves ocsúdás pillanatait.
