Fájdalmas hungarikumok: Időszakos reformokra van szükség a magyar nyugdíjrendszer átalakításához A magyar nyugdíjrendszer számos kihívással néz szembe, amelyek már régóta fájdalmasan érintik a nyugdíjasokat és a jövő generációit. Az évről évre egyre növe
Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol a Portfolio vélemények kapnak teret. A cikkek a szerzők egyéni nézőpontjait tükrözik, és nem feltétlenül képviselik a Portfolio szerkesztőségének véleményét. Amennyiben szeretné megosztani gondolatait a témáról, kérjük, küldje el írását a [email protected] címre. A megjelent írásokat itt találja.
A 2012. évi XXX. törvény alapján a "hungarikum" kifejezés egy olyan gyűjtőfogalom, amely a magyar kultúra és hagyományok kiemelkedő értékeit hivatott megjeleníteni. Ezek az értékek a magyarság sajátos jellemzőit, egyediségét és minőségét tükrözik, és a magyar nép legmagasabb szintű teljesítményeit reprezentálják. A hungarikumok nem csupán a nemzeti identitás szempontjából fontosak, hanem hozzájárulnak a magyar kultúra nemzetközi elismertségéhez is. A hungarikumok sokszínűsége lenyűgöző: a törkölypálinkától és a tokaji aszútól kezdve az egri bikavér és gyulai kolbász különlegességein át Neumann János világhírű munkásságáig, sőt a déli harangszóig terjed - ezzel széles spektrumot ölelve fel a magyarság legértékesebb alkotásaiból.
Jelenleg a Hungarikumok Gyűjteménye 94 tételt tartalmaz. Azért ilyen keveset, mert egyelőre nem vették számba a hungarikumok legbőségesebb egyedi forrását: a magyar nyugdíjrendszert...
A nyugdíjrendszerünkben legalább nyolc olyan jellemzőt lehet kiemelni, amelyek méltán pályázhatnak a hungarikum címre, mint a legkifejezőbb magyar megoldások. Most négy újabb hungarikumot szeretnék bemutatni, amelyek egyedülálló módon tükrözik hazánk hagyományait és értékeit.
5. Nincs járulékplafon, nincsenek határok a nyugdíjhoz való hozzájárulásban, és a jövedelemadózás sem progresszív módon történik.
Azok az országok, mint Dánia és Norvégia, amelyek nem vezetnek be járulékplafont, általában a progresszív adózás elvét alkalmazzák. Ennek következtében a magasabb jövedelműek arányosan nagyobb mértékben hozzájárulnak a társadalombiztosítási rendszerek finanszírozásához. Ez a megközelítés hozzájárul az állami rendszerek fenntarthatóságához, és segít csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket. Svédország esetében a magánszemélyek által fizetendő járulékoknál tényleg van járulékplafon, viszont a munkáltatók által fizetett járulékoknál nem létezik ilyen korlát. Érdekes módon, Magyarország is hasonló rendszert működtetett 2013-ig, mielőtt más irányvonalra tért volna.
A magyar járulékplafon 2012. december 31-én történt megszüntetésének fő indoka az állami járulékbevételek növelésének szükségessége volt, amely máig is aktuális. Az intézkedés célja, hogy a közszolgáltatások fenntartásához és fejlesztéséhez elengedhetetlen forrásokat biztosítson.
Ami az intézkedés bevezetésekor hiányzott, az egy átfogó, hosszú távú hatástanulmány lett volna, amely világosan bemutatja, hogy a járulékplafon eltörlése révén jelentős nyugdíjvárományok alakulhatnak ki a magas keresetűek számára. Azonban ennek a lépésnek van egy komoly hátulütője: a jövőben tízezres nagyságrendben várhatóan nagyon magas nyugdíjak fedezetének biztosítása még inkább megnehezíti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát. Ráadásul ez a helyzet a nyugdíjasok között is feszültségeket szül, hiszen a nagynyugdíjasok, akik csak egy kis tömeget képviselnek, és a sokszoros számú kisnyugdíjasok között egyre élénkebb vitákra számíthatunk.
A magyar járulékplafon eltörlése sajnos egy figyelemreméltó példája annak, hogy a jogalkotás gyakran a jelenlegi kihívásokat a jövő rovására igyekszik orvosolni.
Számos európai ország, mint például Svájc, Franciaország, Belgium és legutóbb Spanyolország, bevezette a kifizethető állami nyugdíjak összegének korlátozását. Ezen országok jellemzően maximum háromezer euró (körülbelül 1,2 millió forint) nyugdíjat engedélyeznek, ezzel is szabályozva a járulékplafon melletti kifizetéseket.
Azokban az államokban, ahol a nyugdíjak nem teljes mértékben adómentesek, a nyugdíjplafon bevezetése radikálisan megváltoztatja a nyugdíjasok pénzügyi helyzetét, köszönhetően az adózási környezet átalakulásának. Ez különösen érinti azokat, akik jelentős összegű állami nyugdíjban részesülnének. Az ilyen változások ösztönzik az egyéni nyugdíjcélú megtakarítások növelését, valamint fokozzák a munkáltatói nyugdíjrendszerek maximális kihasználásának lehetőségeit.
Az egyetlen olyan ország, amelyben sem járulékplafon, sem nyugdíjplafon nincs, a jövedemadózás sem progresszív, és foglalkoztatói nyugdíjpillér sem működik, az Magyarország.
6. Fixált minimálnyugdíj A "bebetonozott minimálnyugdíj" kifejezés alatt azt értjük, hogy a nyugdíjrendszerben meghatározott, garantált minimális összeg évről évre változatlan marad, így biztosítva a nyugdíjasok számára a stabilitást és kiszámíthatóságot. Ez a megoldás segít elkerülni a gazdasági ingadozások hatását, és hozzájárul ahhoz, hogy a legnagyobb szükségben lévők is méltósággal élhessenek. Az ilyen típusú nyugdíjpolitika célja, hogy a társadalom legsebezhetőbb csoportjait támogassa, miközben a fenntarthatóság szempontjait is figyelembe veszi.
A világ folyamatosan változik, de a magyar minimálnyugdíj mintha megállt volna az időben. Jelenleg ez az összeg 28.500 forint (körülbelül 70 euró), amelyet Magyarországon 2008. január 1-jén vezettek be. Azóta nem tapasztalhattunk változást, sőt, 2021. január 1-jétől a jogszabályból is eltűnt az időkorlát, amely eddig évente lehetőséget adott a felülvizsgálatra. 2020-ig minden évben felcsillanhatott a remény, hogy a szégyenletesen alacsony nyugdíjminimum végre emelkedik, de ez a remény mára már a múlté. A kormány azóta egyszerűen örök időkre rögzítette a 28.500 forintos összeget, mintha az egy statikus szobor lenne, amelyet senki nem mer megmozdítani.
Vajon mivel indokolható ez a hihetetlen hungarikum, amely miatt mégsem dagadhat a nemzeti kebel? Reálértékben miért zsugorodhat immár több mint 17 éve folyamatosan ez az összeg?
A nyugdíjminimum alapvető célja, hogy meghatározza a teljes öregségi nyugdíj legkisebb összegét, így kijelöli azt az alsó határt, amely alatt nem lehet a nyugdíjak szintje. Ez a tényező az egyedüli különbség a teljes és a résznyugdíj között, hiszen a résznyugdíjnak nincs kötelező minimuma, így bármilyen alacsony összegű is lehet. Résznyugdíjat azok igényelhetnek, akik nem teljesítettek legalább 20 évet a szolgálati időből — ami a teljes nyugdíjhoz szükséges legkisebb időtartam —, de legalább 15 évnyi szolgálati idővel rendelkeznek.
A nyugdíjmegállapítás kapcsán - vagyis a tényleges öregségi nyugdíjrendszerben - a nyugdíjminimumnak egyébként már nincs lényeges szerepe, hiszen a nyugdíjszámítás során figyelembe vett nettó életpálya átlagkereset az esetek túlnyomó többségében sokszorosan meghaladja ezt az alsó határt, miközben a teljesített szolgálati évek száma átlagosan közel 38 év Magyarországon. (Nem is beszélve a nők kedvezményes nyugdíjáról, amelynek igénybe vételéhez minimum 40 évi jogosító idő szükséges.)
A nyugellátások helyzeti középértékének, más néven medián nyugdíjnak az összege 2025-re elérte a 212 ezer forintot. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok felének kevesebb, míg a másik felének több mint ezt az összeget juttatják. Ezzel szemben az átlagnyugdíj, amely a teljes nyugellátás összegét osztja el az öregségi nyugdíjasok számával, körülbelül 243 ezer forintot mutat. Ennek alapján a nyugdíjminimum a medián nyugdíj hét és félszeresét, míg az átlagnyugdíj nyolc és félszeresét jelenti.
Azok számára, akik az elmúlt 17 évben minimális nyugdíjat kaptak, általában elmondható, hogy Magyarországon kívül más országokban is szereztek nyugdíjjogosultságot. Így a magyarországi nyugdíjrészüket csupán a külföldön megszerzett jogosultságok töredéke képezi. Az ilyen helyzetekben gyakran nem érvényesül a minimális összeg, mivel a nemzetközi nyugdíjmegállapítási szabályok szerint a pro rata nyugdíjrész magasabb lehet, mint az önálló magyar nyugdíj. Ennek következtében a pro rata nyugdíjat folyósítják, amelyre a minimálnyugdíj szabályai nem vonatkoznak.
Miért nem emelkedik ez az összeg, amikor a nyugdíjmegállapítás során már elvesztette a gyakorlati relevanciáját? Ráadásul 2008. január 1. óta folyamatosan, különösen 2015 óta jelentős mértékben nő a nemzetgazdasági nettó átlagbér és a minimálbér, ami miatt a minimálnyugdíj egyre inkább elhalványul?
Az emelés elmaradásának egyetlen racionális indoka korábban az lehetett, hogy az öregségi nyugdíj megállapításán túl számos szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen - az időkorúak járadékától az aktív korúak ellátásán át a gyes és a gyet összegéig - játszott fontos szerepet az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, s ezek összesített költségvetési hatása már olyan számottevő volt, hogy annak érdemi növelése nyiván komoly mérlegelést igényelt. 2017 és 2021 között öt elemzésemben (egyebek között a Portfolio hasábjain itt) javasoltam, hogy egyszerűen le kell választani az öregségi nyugdíj minimális összegéről minden olyan ellátást, amelyet a nyugdíjrendszeren kívül kell nyújtani. Ahogyan a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának számításához bevezették az éves alapösszeget a korábban alkalmazott rögzített minimálbér-összeghez képest, ugyanúgy bevezethető egy éves alapösszeg az összes családi, gyermekvédelmi és szociális ellátás számításához, így a nyugdíjminimum összege a törvényhozás számára sokkal szabadabban alakíthatóvá válik.
A leválasztás csodájának pillanata 2023. január 1-jén érkezett el, amikor is a nyugdíjminimumot 17 különböző törvény keretein belül szociális vetítési alapra keresztelték át. Az érintettekben felcsillant a remény, ám az örömük gyorsan elillant, hiszen a nyugdíjminimum és a szociális vetítési alap összege változatlan maradt: mindkettő továbbra is a szívszorító 28.500 forintnál stagnál. Az új név nem hozott új lehetőségeket, csupán a régi problémák újrafogalmazását jelentette.
Ezért inkább egy kommunikációs trükknek tekinthető, semmint valódi lépésnek a szociális vetítési alap létrehozása.
7. Nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés: a valóságos megoldás vagy csupán illúzió? A nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés, mint fogalom, sokak számára ismerős lehet, ám sokan kétségbe vonják annak valódi hatékonyságát. Olyan, mint a fából vaskarika: elsőre ígéretesnek tűnik, de a megvalósítás során gyakran kiderül, hogy nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Sokan várják, hogy ez a jövedelemkiegészítés valódi segítséget nyújtson a nyugdíjas éveik alatt, de a kérdés, hogy mennyire képes pótolni a megélhetéshez szükséges forrást, mindig is vitatott. Az állami támogatások és a magánmegtakarítások kombinációja sok esetben nem elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjasok anyagi biztonságban érezzék magukat. Fontos, hogy tudatosan álljunk hozzá ehhez a témához, és ne hagyjuk, hogy a reménykedés elhomályosítsa a realitásokat. Az egyéni tervezés és a felelős pénzügyi döntések kulcsfontosságúak a nyugdíjas évek valódi biztonságának megteremtésében.
Magyarországon az egészségügyi szolgálati jogviszonyban tevékenykedő orvosok és ápolók nyugdíját szüneteltetik, amíg munkaviszonyuk fennáll. Ez idő alatt a munkáltatójuk jogosult igényelni egy nyugdíjpótló jövedelemkiegészítést, amely megegyezik a szünetelő nyugdíj nettó összegével. A tényleges nyugdíj kifizetése, amely az időközi emelések figyelembevételével növekszik, kizárólag akkor kezdődik el, amikor az egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnik. A nyugdíj folyósítása a jogviszony megszűnésének hónapját követő hónap első napjától lép életbe.
Remélem, érthető: a nyugdíjas egészségügyi dolgozó nyugdíja szünetel, amíg dolgozik, de a nyugdíja helyett kaphatja a nyugdíja összegével megegyező nettó összegű jövedelemkiegészítést.
Tehát jogosult lehet nyugdíjra, viszont valójában nem nyugdíjat kap, hanem csupán jövedelemkiegészítést.
Az erről szóló fából vaskarika törvényi rendelkezés hatályba lépése idején még nem épült vissza a 13. havi nyugdíj, ezért a 13. havi nyugdíjra a jövedelemkiegészítés szabályrendszere nevesítve nem tér ki - pedig legkésőbb 2022 óta lett volna idő erre a módosításra. Így a nyugdíjas egészségügyi dolgozó 13. havi nyugdíjának jövedelemkiegészítésként történő kifizetése az egészségügyi kormányzat kegyétől függ minden évben.
A helyzet orvoslása meglehetősen egyszerű lenne: csupán annyit kellene tenni, hogy megszüntetjük a közszolgáltatásokban dolgozó nyugdíjasokra vonatkozó általános nyugdíjszüneteltetési korlátozást. Ezt a korlátozást amúgy is egyre inkább feloldja a krónikus munkaerőhiány, amely számos ágazatot érint, mint például a szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti, köznevelési és szakképzési területeket, ahol már nem alkalmazzák a szüneteltetést. Az általános feloldás előtt az egészségügyi szektor is hasonló bánásmódra érdemes lett volna, de sajnos itt továbbra is a nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés marad a megoldás.
Természetesen, ha politikai érdekek úgy kívánják, az egészségügyi dolgozók akár zsarolási helyzetbe is kerülhetnek. A jövedelemkiegészítést nem automatikusan kapják meg, hanem kérelmezniük kell, ráadásul a pontos összeget is a munkáltató határozza meg. A törvény csupán a jövedelemkiegészítés nettó összegének felső határát szabja meg, amely a nyugdíjhoz van kötve.
8. A foglalkoztatói nyugdíjpillér hiánya A foglalkoztatói nyugdíjpillér, mint a nyugdíjrendszer fontos eleme, alapvetően befolyásolja a munkaerőpiac stabilitását és a dolgozók jövőbeli anyagi biztonságát. A rendszer hiánya azonban komoly kihívások elé állítja a munkavállalókat, akik így kénytelenek kizárólag a kötelező állami nyugdíjra támaszkodni. Ez a helyzet nemcsak az egyének számára jelent kockázatot, hanem a gazdaság egészére is hatással van, hiszen a nyugdíjas évekre való megtakarítás elmaradása hosszú távon csökkentheti a fogyasztást és a gazdasági növekedést. A munkáltatók számára is fontos lenne, hogy a foglalkoztatói nyugdíjpillér bevezetésével vonzóbbá tegyék a munkahelyeiket, ugyanakkor a munkavállalók számára is érthetőbbé váljon a jövőbeni pénzügyi tervezés lehetősége. A foglalkoztatói nyugdíjpillér bevezetése nem csupán egyéni érdek, hanem a társadalom egészének jólétét is szolgálja, így elengedhetetlen, hogy e kérdés iránti figyelem fokozódjon, és a szükséges lépések mihamarabb megtörténjenek.
Ez a jelenség csupán részben tekinthető hungarikumnak, hiszen 13 másik EU-s tagországban sincs hasonló, viszont náluk már tervezik annak bevezetését. Mi viszont erről egyelőre nem beszélhetünk.
Pedig az EU tagállamai sorra deklarálják, hogy az állami nyugdíjrendszernek nem feladata az aktív korban elért életszínvonal megőrzésének biztosítása. Ez csak az összes érintett fél - az állam, a foglalkoztató és a nyugdíjjogosultságot gyűjtő személy - együttes részvételével és áldozatával valósítható meg. Ezért lehet kitüntetett szerepe az egyéni nyugdíjbiztosítási megtakarítási és befektetési lehetőségek mellett a foglalkoztatói nyugdíjpillérnek.
Jelenleg csak néhány tagállamban, mint például a jóléti állam modelljét még mindig erősen támogató Dániában, Finnországban, Hollandiában és Svédországban, érhető el 80 százalékot meghaladó lefedettségű foglalkoztató nyugdíjrendszer. Más országokban, mint Belgium és Németország, a lefedettség már meghaladja az 50 százalékot, míg például Írországban a lefedettség 30 százalékos, de folyamatosan bővül. Ezzel szemben azokban az országokban, ahol történelmi okok miatt jelentős szerepet játszik az állami nyugdíjrendszer, mint Magyarország, a foglalkoztatói nyugdíjpillér vagy teljesen hiányzik, vagy alacsony a lefedettsége, mint Lengyelországban és Olaszországban.
A foglalkoztatói nyugdíjpillér hiányát azonnal orvosolni lenne szükséges, hogy enyhüljön a magyar állami nyugdíjrendszert terhelő nyomás. Az első lépés ezen az úton az lehet, ha a cafeteria-rendszerben visszaállítanák a munkáltatók 2019-től érthetetlen módon megszüntetett azon kedvező adóelbírálását, amely a dolgozóik nyugdíjpénztári tagdíjához nyújtott munkáltatói támogatás adókedvezményében öltött testet.
Fontos lenne mihamarabb bevezetni egy olyan intézkedést, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltatók által a munkavállalók önkéntes nyugdíjpénztári tagsági díjához nyújtott támogatás mentesüljön a szociális hozzájárulás alól. Ezáltal a vállalatok 13%-kal kedvezőbb feltételekkel támogathatnák dolgozóik hosszú távú anyagi biztonságát, mint ha az összeget közvetlenül munkabér formájában utalnák.
A foglalkoztatói nyugdíjpillér kialakítása szempontjából a brit modell kiváló példát nyújt, amelyet más országok is követhetnek. Az Egyesült Királyságban minden 22 évnél idősebb alkalmazott, aki még nem érte el az új állami nyugdíjkorhatárt (jelenleg 66 év), és akinek az éves jövedelme meghaladja a 10 ezer fontot, automatikusan csatlakozik a munkáltatója által működtetett foglalkoztatói nyugdíjrendszerhez. Ez a folyamat automatikus regisztrációval (auto-enrolment) történik, és az egyén saját döntése szerint, adott időn belül kiléphet a rendszerből (opt-out). A foglalkoztatói nyugdíjpillérek legfőbb előnye, hogy a munkáltatók is hozzájárulnak alkalmazottaik nyugdíjcélú megtakarításaihoz. A minimális munkáltatói hozzájárulás mértéke a kereset 3%-a, ám a munkáltatók ennél magasabb arányt is választhatnak. Ezen felül a munkavállalóknak legalább a keresetük 5%-át kell a nyugdíjszámlájukra befizetniük. Érdekes módon, ennek az 5%-nak a 20%-át az állam támogatásként átvállalja, tehát a rendszer így néz ki: a munkavállaló 4%-ot, a munkáltató 3%-ot, míg az állam 1%-ot fizet a foglalkoztatói nyugdíjalapba. Ez a háromszintű hozzájárulás biztosítja, hogy a dolgozók nyugdíjas éveikre megfelelően tudjanak megtakarítani.
A NEST-rendszer tagjai a brit munkavállalók körében körülbelül egyharmadot tesznek ki. Ez a szám nem meglepő, hiszen a belépést ösztönzi, hogy a kutatások alapján egy 25 éves átlagbérrel rendelkező dolgozónak, aki a nyugdíjas éveiben az átlagos bérszintnek megfelelő nyugdíjat szeretne élvezni (az állami és a munkahelyi nyugdíj kombinálásával), legalább a jövedelme 14%-át kellene a munkahelyi nyugdíjszámlájára utalnia. Ha valaki ezt a nyugdíj-előtakarékosságot 35 éves korában kezdi el, akkor már a fizetésének 23%-át kellene havonta félretennie. Ha viszont valaki 45 éves koráig halogatja ezt a lépést, akkor a keresete 50%-át kellene a nyugdíjas megtakarításaira fordítania. Természetesen, ha a munkáltató nagyobb mértékben hozzájárul a nyugdíjhoz, akkor a munkavállalónak kisebb összeget kell átutalnia a saját számlájára.
A brit példán kívül érdemes alaposan megvizsgálni az EU-tagállamokban kialakított foglalkoztatói pilléreket is, különösen, ha a kényszerek végre arra ösztönzik a döntéshozókat, hogy a magyar foglalkoztatói nyugdíjpillér létrehozása is szerepet kapjon a jövőbeni terveik között.
A nyugdíjrendszer ne váljon hungarikumma, ha nem képes hatékonyan képviselni a nyugdíjasok jelenlegi és jövőbeli érdekeit.
Mint említettem, egy hungarikum a törvényi meghatározás szerint a magyarság csúcsteljesítménye. Ideje lenne a magyar nyugdíjrendszer reformja révén is bizonyítani ennek az állításnak az igazát. Különben a jövő nyugdíjasai gyulai kolbász és egri bikavér nélkül hallgathatják a déli harangszót.
