Embertelen körülmények között dolgozhattak a BYD munkásai? - Liner.hu A BYD munkavállalóinak helyzete aggasztó, mivel sokan arról számoltak be, hogy rendkívül nehéz körülmények között kénytelenek dolgozni. Az ipari normák és a munkavállalói jogok kérdése


A brazil munkaügyi hatóságok leállították a kínai BYD autógyártó első, Kínán kívüli elektromos autók összeszerelésére szánt üzemének építését Camacariban, miután fény derült arra, hogy az alvállalkozója több mint 160 kínai munkást alkalmazott jogszerűtlen körülmények között. A döntés az embertelen munkakörülmények miatt született, ami rávilágít a munkaerővédelmi szabályok betartásának fontosságára.

A brazil hatóságok vizsgálata során derült fény arra, hogy a BYD alvállalkozója, a Csincsiang-csoport által közvetített 163 kínai munkás nem megfelelő körülmények között végezte munkáját az épülő camacari üzemben. A munkások egy részének útlevelét és fizetését is visszatartották, valamint olyan körülmények között kellett élniük, ahol például 31 ember osztozott egy fürdőszobán. Soron kívül Továbbra sem találják a két eltűnt 10 éves gyereket

Liane Durao, a Bahia állam vizsgálatát irányító tisztviselő nyilatkozata szerint az érintett munkavállalók elhagyták, vagy már korábban elhagyták az országot – számolt be róla az Index. Miután a BYD egyik vezetője kezdetben "külföldi erőket" hibáztatott a cég hírnevének megsértéséért, a vállalat megszüntette együttműködését a Csincsiang-csoporttal. Ezt követően kijelentették, hogy nem voltak tudomással arról, hogy munkatársaik nem rendelkeznek a munkavégzéshez szükséges engedélyekkel.

Az eredetileg márciusra tervezett üzem befejezése így bizonytalanná vált, pedig a 620 millió dolláros beruházás nagy jelentőséggel bír a kínai vállalat számára, ugyanis Brazília a legnagyobb Kínán kívüli piacuk, amit jól szemléltet, hogy tavaly minden ötödik külföldön értékesített járművüket itt adták el.

A brazil kormány a történtek következményeként ideiglenesen leállította a vízumkiadást a BYD munkavállalói számára. Közben a kínai külügyminisztérium szóvivője, Guo Csiakun hangsúlyozta, hogy Kína elvárja vállalataitól a helyi jogszabályok tiszteletben tartását, és továbbra is nyitott a Brazíliával való együttműködésre.

Related posts