Barbie: A férfiak megtévesztése egy színes, giccses köntösben.
Végül csak sikerült meggyőzniük a barátaimnak, hogy nézzem meg a Barbie című, giccses agymenést. Be kell vallanom, hogy csak nagy nehézségek árán tudtam végigülni az egészet.
A Barbie baba története egészen 1959-ig nyúlik vissza, amikor Ruth Handler, egy amerikai vállalkozónő, a német Bild Lilli baba ihletésére elkezdte ennek a különleges játékbabának a gyártását a Mattel céggel együttműködve. A 60-as években a Barbie gyorsan a fiatalok kedvencévé vált, és népszerűsége a 2000-es években is töretlen maradt. Az új évtizedekben azonban a genderizmus kapcsán újraértelmezték a babát, és a Barbie film készítői ezt a modern társadalmi diskurzust használták fel, hogy a karakter mögött rejlő mélyebb üzeneteket is bemutassák.
Számomra azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy Greta Gerwig rendezőnő különös és provokatív nézőpontból közelíti meg a férfiak szerepét a társadalomban. Az ő szemléletében a férfiak nem csupán mellékszereplők, hanem szinte feleslegesek és sokszor károsak is. Gerwig víziója a női egyenjogúságról és feminizmusról egy matriarchális világ köré épül, ahol a nők, akik biológiai és szellemi értelemben is a férfiakat felülmúlják, irányítanak. Legalábbis ez a kép él a 40 éves Greta Gerwig fejében.
Nem vagyok biztos benne, hogy a férjét is csupán ennyire leértékeli, vagy talán az apját, esetleg a kisfiát (tudom, hogy két gyermeke van, de nem tudom, hogy fiúk vagy lányok). Mindenesetre számomra a férfiak ennyire mértéktelen elítélése elfogadhatatlan.
Ami a főszereplőket illeti: úgy tűnik, van az a pénz, amiért a világklasszis színészek, mint Margot Robbie és Ryan Gosling, hajlandóak elvállalni olyan projekteket, amelyek kérdéseket vetnek fel. Lehetséges, hogy nem is értették meg teljesen, mivel is kötötték össze a nevüket, vagy talán teljes mértékben egyetértenek a koncepcióval. Nehéz megmondani, melyik lehet a súlyosabb alternatíva.
A film vizuális megjelenítése számomra zavaró, de elismerem, hogy ez inkább szubjektív érzékenység és ízlés kérdése. Összességében a véleményem: legfeljebb két csillagot érdemel. Az élmény számomra verbális ízlés- és környezetszennyezésnek tűnik.
