Az ivás az emberi létezés szerves része, így hát emeljük poharunkat! Ki az, aki szembeszállna a régi bölcsek bölcsességével?
Ne a mértéktelen ivást ünnepeljük, hanem az ízek gazdagságát, a komló varázslatos táncát a szánkban, a randevúk virágzó illatát és a barátságok hatalmát, amelyekhez a kiváló italok tökéletesen illenek. Most, hogy a nap egyre korábban bújik a horizont mögé, érdemes megélni ezeket a pillanatokat.
Cserna-Szabó András és Darida Benedek közös munkája, a Nagy macskajajkönyv - avagy süssünk-főzzünk másnaposan, egy igazi kincsesbánya a másnaposság élvezetes feldolgozásához. Emlékszem, egyszer, egy különösen sikeres buli után, kedvet kaptam ahhoz, hogy az alcím által sugallt módszereket kipróbáljam. Az eredmény azonban nem éppen az lett, amire számítottam, és a kísérletem gyorsan csúfos kudarcba fulladt. A másnaposság kezelése valóban külön tudományág, amelyhez nem elegendő csupán az, hogy valaki magabiztosan részegedjen le; a gyógyír megtalálása már más tészta. Olyan, mint egy büntetőkurzus az egyetemen, amit egy jól sikerült vizsga után osztanak ki az ember nyakába – az ember csak néz, hogy mit rontott el, miközben a következményekkel kell szembenéznie.
Az élet olykor igazságtalan, de az ivás, mint emberi tevékenység, mindig is a közösség és a barátság szimbóluma volt. Ahogyan a régi bölcsek mondták: "bibere humanum est, ergo bibamus" – az ivás emberi dolog, tehát igyunk! Ki merné megkérdőjelezni a hagyományokat? Ugyanakkor, nem is olyan régóta él a mítosz, hogy az aradi mártírok emlékére a tisztességes magyar ember nem koccinthat sörrel. A sógorok viszont inkább a korsókat csapkodták az asztalra, míg a különféle sörök világa csak 1945 után kezdett igazán elterjedni. Kérdés, ki és miért hozta létre ezt a népszerűséget? Egy dolog biztos: ha őseink bármilyen formában ellenálltak volna a sör iránti vonzalomnak, akkor a sörünnepek impozáns látványossága ma nem létezne. És ez hatalmas veszteség lenne, hiszen Tokaj ide, Haynau oda, a magyar ember számára a söröskorsó éppúgy a kezében van, mint a borospohár – mindkettő a kultúránk része.
Választék pedig akad bőven. Kedvelt kis utcámban működik egy kézművessöröző, ahol csak magyar kraftok portékái folynak a csapból. Az enteriőr átlagos, a környék nem. A sajnos nem macska-, csupán térköves utcácska a Hal köznek nevezett térbe vezet. Itt egykoron valóban halpiac működött, ez a valahai zsidó negyed része, a szomszéd utcákban mindjárt két zsinagógával is. Ma halárusok helyett fröccsözők és csapszékek sorakoznak, újabban kebabosok a közös európai hanyatlás jegyében.
