A Jarlung Cangpo hídja lehet a modern kor egyik leglenyűgözőbb építménye, ám ezzel párhuzamosan komoly feszültségeket is gerjeszthet két, nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalom között.
Kína legújabb projektje minden eddiginél ambiciózusabbnak ígérkezik, amennyiben valóban megvalósul. A Jarlung Cangpó völgyében tervezett gát komplex mérnöki bravúrokat vonultat fel, és várhatóan építészeti csodaként fogják ünnepelni világszerte. Bár a monumentális vízerőmű látványos méretekkel bír, a terv körüli lelkesedés nem osztatlan. Az építkezés számos potenciális problémát rejthet magában, és nem elhanyagolható szempont, hogy a beruházás következményeként akár két szomszédos atomhatalom is konfliktusba kerülhet.
Állandóak a viták a kutatók között arról, hogy mi lehet a 21. század legfontosabb nyersanyaga. Jelenleg több versenyző is szóba kerülhet, így a lítium, a ritkaföldfémek, de akár az adatot is szokták gyakran ennek nevezni, viszont a klímaproblémák emelkedésével egyre inkább visszatérően az édesvíz merül fel, mint évszázadunk legnagyobb hatású erőforrása. A "kék aranyként" is emlegetett víz korábban is az emberiség egyik kulcsfontosságú alapeleme volt, ám a technológia fejlődésével, és a közműhálózatok gyors terjedésének köszönhetően amolyan "harmadik világbéli", rövidesen megoldódó problémának tűnt a vízellátás hiányossága. Ezzel szemben egyre inkább az látható, hogy a klímaváltozás hatására egyre szélsőségesebb időjárás tapasztalható szerte a világban, miközben a népességszám növekszik, valamint az ipari termelők is egyre szomjasabbak, emelkedik a vízfogyasztás a világban.
A helyzet napjainkra olyan jövőképet formál, amelyben a szomszédos hatalmak egyre inkább készen állnak arra, hogy fegyveres összecsapásokba bonyolódjanak egymással, csupán azért, hogy saját erőforrásaikat gyarapítsák.
A jövő vízháborúinak egyik legfeszültebb színtere már most is Dél- és Délkelet-Ázsia, ahol a régió országainak sorsa szorosan összefonódik a Tibetből és a Himalájából érkező vízforrások mennyiségével. Az utóbbi időszakban azonban aggasztó jelek mutatkoznak: az olvadó gleccserek miatt a vízellátás kiszámíthatatlanná vált, ami új kihívások elé állítja a térséget. E körülmények között érkezett Peking bejelentése, miszerint a Jarlung Cangpó folyón megépítik a világ legnagyobb vízerőművét. Kínától nem meglepő, hogy ambiciózus projektekkel kívánja modernizálni gazdaságát, és a hatalmas gátak felhúzása is a terv része. Azonban a mostani döntés komoly aggodalmakat ébreszthet a folyó alsóbb szakaszain elhelyezkedő országokban, mivel joggal félhetnek attól, hogy a keleti óriás elvonja tőlük a szükséges vízforrásokat, ezzel súlyosbítva a már amúgy is meglévő feszültségeket.
A Jarlung Cangpó, amely a legtöbb európai számára ismeretlen vízfolyás, valójában a Brahmaputra néven vált híressé, különösen annak alsó szakaszán. Ez a folyó Tibet déli régiójából ered, ahol több mint 5000 méter magasan bukkan fel, majd hosszú utazásra indul kelet felé. A Himalája impozáns csúcsai mellett haladva átvág a Jarlung Cangpó lenyűgöző kanyonján, amely mélysége és hossza vetekszik a világhírű Grand Canyonnal, sőt, még azt is meghaladja. E szakaszán a folyó jelentős magasságcsökkenést mutat, hiszen 3000 méterről 1500 méterre süllyed. A bőséges vízhozamnak köszönhetően ez a rész ideális helyszín az energiatermeléshez, mivel a hegyekből áramló víz erejét könnyen kiaknázhatják. A Jarlung Cangpó útja során, miután több kanyart bejár, nyugat felé fordul, majd egy déli ívet követve mintegy 600 méteres magasságban keresztezi az indiai Arunácsal Prades államot. E vidék Kína számára vitatott területnek számít, mivel Peking Dél-Tibet részeként tekint rá. Itt a folyó esése csökken, de még mindig lenyűgöző, hiszen a felsőbb régiók többezres csúcsai övezik. Amikor a folyó eléri India keleti síkságait, immár Brahmaputra néven ismertté válik, és szélesebbé válva folytatja útját nyugat-délnyugati irányba. Ekkor találkozik a kelet felől érkező Padméval, ami valójában India szent folyóját, a Gangeszt jelenti. A két folyó egyesülése után a Brahmaputra Bangladesben érkezik meg a világ legnagyobb torkolatvidékére, ahol végül a Bengáli-öbölbe ömlik.
Az utolsó szakaszában, ahol a vízhozam átlagosan 20-25 ezer m³/s, ez a folyó a világ legnagyobb folyamai közé emelkedik.
A legújabb bejelentés nem csupán egyetlen duzzasztóművet, hanem egy lenyűgöző öt nagy vízierőművet fog magában foglalni. A tervezett gátrendszer mérete valóban meglepő: összesen 70 GW beépített teljesítménnyel büszkélkedhet, ami háromszorosan felülmúlja a jelenlegi rekordot tartó Három Szurdok-gát kapacitását, amely szintén Kína területén található. Az ötlet már hosszú ideje a köztudatban van, hiszen Kína régóta tervezi a térség áramtermelési lehetőségeinek kiaknázását. Érdekesség, hogy az így megtermelt energia döntő részét nem a helyi piacokon kívánják felhasználni, hanem más régiókba szállítják, emellett a tibeti igényeket is szeretnék kielégíteni ezzel a hatalmas projekttel.
A munkálatok hivatalos elindítását ünneplő eseményen Li Csiang miniszterelnök is jelen volt, aki Kína második legjelentősebb politikai vezetőjeként a beruházás fontosságát hangsúlyozza. Nem meglepő, hiszen a projekt összköltsége várhatóan eléri a 167,2 milliárd dollárt, ami az IMF 2025-ös előrejelzései szerint Marokkó éves GDP-jével egyenlő. A szupergát terveit Kínában először 2020-ban jelentették be, ám akkor még kevesen hitték, hogy a projekt valósággá válik.
A kínai kormány 2024 végén bejelentette, hogy a tervezett projektek a valóság szintjére lépnek, és hamarosan megkezdik a kivitelezési munkálatokat. A hivatalos kommunikáció során kiemelték, hogy a vízerőmű egy olyan kezdeményezés, amely prioritásként kezeli az ökológiai védelmet, miközben a társadalmi jólét növelésére és a klímasemlegességi célok megvalósítására is pozitív hatással lesz.
Az ilyen méretű projekteknek azonban megvannak a maguk árnyoldalai is: a duzzasztóművek által létrehozott víztározók következtében több ezer ember kényszerül arra, hogy otthona elhagyására készülődjön.
Kirívó példát hozott fel a már említett Három Szurdok-gát, amely 2003-as átadását megelőzően körülbelül 1,4 millió embert kényszerített otthona elhagyására. Ezen kívül más tibeti esetek is rendszeresen felháborodást váltanak ki a helyiekből, hiszen több ízben is előfordult, hogy ezreknek kellett távozniuk különféle nagyberuházások miatt. Az emberi jogok védelmezői most is aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a tibetiek további kizsákmányolásának szemtanúi lehetünk. Amikor a helyiek kritikát fogalmaznak meg a nagyszabású projektekkel szemben, gyakran megtorlások követik lépéseiket. 2024-ben a tibeti lakosság egy csoportja nyíltan kifejezte elégedetlenségét egy új beruházással kapcsolatban, amire Peking letartóztatásokkal reagált; értesülések szerint több száz embert vittek el a hatóságok. A kormányellenes megmozdulások kiváltó oka az volt, hogy egy gát építése során nemcsak lakóépületek, hanem szent kolostorok is elárasztásra kerültek volna.
A másik rendszeresen visszatérő kritika, hogy a gigantikus beruházások drámaian átalakítják a tájat, beavatkoznak az ökoszisztémába, megváltoztatják az élővilágot. Az ökológusok és a helyi halászok most attól tartanak a leginkább, hogy a Brahmaputrán nagy számban élő halfajták vándorlási mintázatai megváltoznak, nem tudják elérni az ívóhelyeiket, ez pedig a populáció pusztulását is eredményezheti.
Az elképzelés nem aratott osztatlan sikert, mivel India már januárban kifejezte aggodalmait a beruházás kapcsán. Az indiai hatóságok figyelemmel kísérik a fejleményeket, és szükség esetén intézkedéseket hoznak saját érdekeik védelme érdekében. Az ország külügyminisztériuma felszólította északi szomszédját, hogy a beruházás során mindvégig garantálják a folyó alsóbb szakaszain élők vízellátását, továbbá ügyeljenek arra, hogy ne sértsenek állami érdekeket a projekt végrehajtása során.
A Jarlung Cangpó-gát építési munkálatainak megkezdése előtt Peking már azonnal igyekezett leszögezni, hogy a gigantikus beruházás nem fog jelentős környezeti átalakulást eredményezni. Ez a kijelentés annak fényében érdekes, hogy az eddigi ismeretek szerint azt tervezik, hogy
Legalább négy impozáns alagutat fognak fúrni a 7782 méteres magasságban emelkedő Namcsa Barva-csúcs alá.
Az elterelt vízmennyiség következtében sokan úgy vélik, hogy Kína új lehetőségeket kap arra, hogy teljes körű felügyeletet gyakoroljon az alsóbb folyószakaszokon elhelyezkedő országoknak juttatott vízmennyiség felett. A Lowy Institute, egy ausztrál elemzőintézet, 2020-as jelentésében kifejezetten azt állítja, hogy ez a beruházás lényegében "fojtófogást" teremt Kína számára India gazdaságára nézve.
A másik potenciális természeti veszélyforrást maga a helyszín jelenti, ugyanis Kína kifejezetten földrengés-veszélyes területen akarja megvalósítani a gátrendszert. Egyes kutatások szerint ekkora beruházás önmagában előidézhet szeizmikus aktivitást és földcsuszamlásokat okozhat.
A beruházás következményei különösen Indiát érinthetik, hiszen ez a világ legnagyobb népességgel rendelkező országa, ahol Asszám tartományban a Brahmaputra folyóra komoly mértékben támaszkodnak. A folyó vízhozamának változása komoly kockázatot jelenthet számos ágazatra, beleértve a mezőgazdaságot és a halászatot, de még az ipar fejlődését is jelentősen korlátozhatja. A Brahmaputra vize körülbelül 130 millió ember mindennapjait alakítja, és mintegy hatmillió hektár termőföld megélhetése függ tőle. Kína potenciálisan képes arra, hogy a szélsőséges időjárási jelenségeket felerősítse: az esős évszakban az áradások intenzitását növelheti, míg a száraz időszakokban az aszályok súlyosbodásáért is felelős lehet a vízhozam manipulálásával. Egy másik aggasztó tényező a gátak építése, amelyek megakadályozhatják az elengedhetetlen üledékek szabad áramlását a termőföldekhez, így a talaj termékenysége csökkenhet, ami hosszú távon komoly hatással lesz a mezőgazdaságra és az élelmiszerellátásra.
A folyó legalsó szakaszán, a klímaváltozás sűrű hálójában fekszik Banglades, amely különösen érzékeny a globális környezeti változásokra. E régióban, ahol másfél Magyarországnyi területen több mint 170 millió ember osztozik, a népsűrűség elképesztő mértékeket ölt. A helyi kormányzat számára a vízfolyások nem csupán természeti erőforrások, hanem létfontosságú alapok is; ezek biztosítják az ivóvizet, kielégítik az ipari szükségleteket, és táplálják a mezőgazdaságot is. A folyók életet adnak ennek az országának, miközben a klímaváltozás kihívásai egyre inkább veszélyeztetik ezt a létfontosságú kapcsolatot.
Ha Kína sikeresen megvalósítja terveit, az tovább fokozhatja a már amúgy is nehéz helyzetben lévő ország külső kitettségét.
Kína nem tudta elnyerni az érintett országok bizalmát, mivel a beruházás ügyében teljesen egyedül döntött, anélkül, hogy bármiféle konzultációt folytatott volna. A feszültség Peking és Újdelhi között nem újkeletű, hiszen már Tibet elfoglalása óta folyamatosan zajlik a vita a vízmegosztás kérdése körül. Kína a "világ tetejének" birtoklásával gyakorlatilag Ázsia legfontosabb édesvízforrásaira is rátette a kezét, ami különösen Indiának jelent komoly biztonsági kockázatokat. A két ország között 2006 óta létezik egy információmegosztási megállapodás a folyók kapcsán, azonban sokan úgy vélik, hogy ez nem elegendő a konfliktusok rendezésére, mivel egy átfogóbb szerződés hiányában a viták továbbra is fennmaradhatnak (2008 óta Banglades is hozzáfér hidrológiai adatokhoz).
Ellenintézkedések azonnal fel is merültek, az indiai kormány 2021-ben jelentette be, hogy megvalósítanák a Brahmaputra egyik legfontosabb mellékfolyóján, a Sziangon az Alsó-Sziang-gátat, mintegy 11 ezer MW beépített kapacitással, reményeik szerint ezzel valamelyest képesek lehetnek ellensúlyozni a kínai beruházás okozta problémák egy részét. A legfőbb probléma ezzel, hogy lényegében teljesen ugyanazt a megoldást választaná, mint a szomszédja, hasonló várható következményekkel: ökológiai katasztrófától tartanak, valamint várhatóan több ezer embernek kellene elhagynia a lakóhelyét, valamint ugyanúgy negatív hatást gyakorolna a hordalék visszatartásával.
A helyzet azonban korántsem rendeződött, különösen figyelembe véve a Kína és India közötti, amúgy sem túl baráti viszonyt.
Az utóbbi időszakban több olyan feszültség is tapasztalhatóvá vált, amely az édesvíz növekvő jelentőségére irányította a figyelmet. Kiemelkedő példa erre a 2020-as év, amikor két nagyhatalom területi vitái összecsapásokhoz vezettek. Ezek a konfliktusok jellemzően hegyvidéki területekért folytak, amelyek kulcsfontosságú vízbázisokat rejtenek. A vita azóta is folytatódik, a felek nem tudtak konszenzusra jutni a határok pontos kijelölésében. Hasonló helyzet alakult ki Pakisztán és India között 2025-ben, ahol a konfliktus középpontjában egy kasmíri terrortámadás állt. Az események eszkalálódása akkor következett be, amikor Újdelhi egyoldalúan felbontotta az Indus-egyezményt, arra hivatkozva, hogy nagyobb hozzáférést kíván a történelmi folyó vízéhez.
A valódi megoldásokhoz elengedhetetlen a közös megegyezés, amelybe minden érdekelt fél hajlandó részt venni. Jelenleg azonban egy olyan helyzet körvonalazódik, ahol Kína dominálja a feltételeket, míg a többi ország kénytelen azokat elfogadni. A 1997-es ENSZ Vízügyi Egyezménye lehetőséget biztosíthatna a felek közötti közeledésre, de eddig sajnos csak korlátozott előrelépés valósult meg. A Jarlung Cangpó-gát megépítése egy szélesebb tendenciát is tükröz, amely nem csupán Indiát és Bangladeset érinti, hanem számos délkelet-ázsiai országot is, mivel Kína más folyók mentén is hasonló gátakat létesít.
A 21. század legértékesebb erőforrásaiért folytatott küzdelem során egyre inkább egységes fellépés alakulhat ki Peking ellen, ami komoly kihívásokat jelenthet a szuperhatalmi ambíciókkal bíró ország számára.
