A holland kormány 900 eurós támogatást kínál a szíriai menekülteknek, hogy segítsen nekik hazatérni szülőföldjükre.
A beszámolók alapján a holland kormány szerdán elfogadott intézkedése lehetővé teszi, hogy a menedékkérők, akik önként döntöttek a hollandiai távozás mellett, mostantól közel kétszer akkora támogatásban részesüljenek, mint a korábbi, 500 eurós maximális összeg.
A lehetőséggel élő szíriai állampolgároknak egy hivatalos nyilatkozatot kell aláírniuk, amelyben lemondanak menedékkérelmükről, vagy visszaadják ideiglenes tartózkodási engedélyüket. Ezzel vállalják, hogy a jövőben menekültként vagy bevándorlóként már nem térhetnek vissza Hollandiába.
A holland igazságügyi minisztérium bevándorlási politikájáért felelős szolgálata (DTenV) bejelentette, hogy a Bassár el-Aszad elnök vezetése alatt álló rezsim bukása óta számos szíriai állampolgár keresett segítséget hazatérésükhöz. Ennek érdekében a DTenV létrehozott egy weboldalt, amely részletes információkat nyújt a Szíriába való visszaköltözéshez a holland kormány által biztosított támogatási lehetőségekről.
Közölték, hogy a hazatérni vágyókat figyelmeztetik a kockázatokra is, mivel - mint kiemelték - nem világos, hogy az ország elég biztonságosnak tekinthető-e. Emlékeztettek: Szíria egyes részeinek biztonságossá nyilvánítása volt az egyik intézkedés, amelyet a kabinet ugyan bejelentett a menekültügyi vészhelyzet kihirdetéséről, de azt még nem hajtották végre.
A holland hatóságok tájékoztatása szerint a hazatelepülési program nem kínál segítséget a hazautazás előtti családi látogatások lebonyolításában, illetve a hazavinni kívánt értékek összegyűjtésében. A program kizárólag a visszautazás folyamatában nyújt támogatást.
A hírportál hozzátette: a vonatkozó honlap szerint
noha - mint írták - az oldal nem tisztázza, hogy a holland kormány fedezi-e az utazás költségeit.
Emlékeztettek: a holland szabályozás szerint azok a menedékkérők, akik önként térnek vissza származási országukba, mindig igényelhetnek pénzbeli támogatást, ennek mértéke 200 és 500 euró lehet felnőttenként és 40 euró egy gyermek esetében.
A menedékkérők, akik önként döntenek a hazaköltözés mellett, 1800 eurós "reintegrációs támogatásra" pályázhatnak. Ebből a keretből felnőtt személyenként legfeljebb 500 eurót kaphatnak készpénzes formában – áll a tájékoztatásban.