A három testőr hősének története valóságos alapokon nyugszik: D'Artagnan ténylegesen élt, és 100 társával együtt találta magát a halál torkában.

A három testőr legendás hősének, D'Artagnannak a valóságbeli létezése kétségtelen, ám az ő élete merőben eltér attól, ahogy Alexandre Dumas műveiben megjelenik. Története sokkal árnyaltabb és bonyolultabb, mint a regények romantikus kalandjai.

Sokan nagy szeretettel emlegetik Alexandre Dumas klasszikusát, A három testőrt, amelyet számos film és sorozat is feldolgozott az évek során. Az "Egy mindenkiért, mindenki egyért" jelmondat sok emléket idéz fel gyermekként, amikor a barátainkkal fahusángokkal harcoltunk, és izgalmas kardpárbajokat vívtunk. Akkoriban talán nem is sejtettük, hogy a történet főszereplője, D'Artagnan, valóságos figura volt, és hogy a testőrezred is valóban létezett a történelemben.

A Muskétás alakulatot 1622-ben hozták létre Franciaországban XIII. Lajos király személyes testőrségének részeként. Az egységnek kezdetben 100 tagja volt, amelyet nemesek alkottak, akik bizonyítottan kiváló katonák voltak; a jelölteknek először a reguláris hadseregben kellett szolgálniuk.

Ez a különleges lovas egység kardokkal és muskétákkal volt felfegyverezve. Az alakulat tagjait a lovaik színe alapján lehetett könnyen azonosítani: az első század tagjai szürke paripákon lovagoltak, míg a második század fekete lovakon teljesítette szolgálatát.

A századok vezetője hivatalosan a királyi méltóság volt, de a mindennapi irányítást egy testőr hadnagy vette a vállára. Az ő egyenruhájuk kék, ujjatlan tunikából állt, melyet elöl és hátul fehér bársonykereszt díszített. Ezt a különleges öltözetet egy skarlátvörös kabát koronázta meg, amely még inkább kiemelte a testőrök impozáns megjelenését.

A muskétások hadnagya, Troisvilles kapitány, vezette ezt a híres alakulatot, amelyben olyan legendás figurák sorakoztak, mint Armand de Sillègue d'Athos d'Autevielle, ismertebb nevén Athos, Isaac de Porthau, aki Porthos néven vált híressé, és Henri d'Aramitz, akit Aramisként emlegettek. Különösen kiemelkedett közöttük D'Artagnan, teljes nevén Charles de Batz de Castelmore d'Artagnan, aki a muskétások legnevesebb tagjaként írta be magát a történelembe.

Dumas könyve tehát valós személyekre épül, mint maga D'Artagnan és a "három testőr" - Athos, Porthos és Aramis, akik mind Gascogne-ból származtak. Az író azonban csak elképzelte életüket és kalandjaik történetét, amelyek meggyőzőek és izgalmasak, de nem teljesen történelem hűek. Dumas alkotta meg a muskétások híres jelmondatát is.

A valódi D'Artagnan 1613 környékén látta meg a napvilágot a Castelmore kastély falai között, nem éppen egy szegény család sarjaként. Apja, Bertrand de Batz, la Plagne földesura, biztos anyagi hátteret biztosított számára. Mivel a Muskétásokhoz való csatlakozás nem volt egyszerű feladat – ugyanis előzetesen be kellett bizonyítani a rátermettséget – D'Artagnannak is meg kellett küzdenie a hírnévért és a tiszteletért, mielőtt beléphetett volna a legendás testület soraiba.

Meglepő módon Mazarin bíborost szerezte meg pártfogójának, neki köszönhetette, hogy 1644-ben a Muskétások tagja lett. Azonban csak két évig örülhetett, ugyanis

Franciaország történelmében ez egy különösen kaotikus időszakot jelentett. XIII. Lajos 1643-as halálával az ország politikai irányítása gyermeki kezekbe került, hiszen XIV. Lajos még csupán kisfiú volt, és édesanyja, Anna régensként irányította az országot. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Mazarin, a régens főtanácsadója, nem élvezett széleskörű népszerűséget, ami a feszültségek fokozódásához vezetett, s végül egy polgárháborús helyzethez torkollott. A Muskétások feloszlása után D'Artagnan a bíboros személyi szolgálatába állt, új kihívások elé nézve.

Ebben az időszakban D'Artagnan titkos üzeneteket szállított a bíboros és szövetségesei között, valamint titkos küldetéseket hajtott végre. Mindezzel elnyerte a fiatal XIV. Lajos bizalmát is. Amikor Mazarin kénytelen volt száműzetésbe vonulni, D'Artagnan követte őt. Ez sem maradt jutalom nélkül: 1652-ben D'Artagnant hadnaggyá nevezték ki. Egy évvel később pedig a királyi madárház felügyelő kapitánya lett. További egy év múlva, 1654-ben aztán kis híján életét vesztette egy csata során.

1657-ben Mazarin úgy döntött, hogy visszahozza a Muskétásokat, ezúttal 150 fős erővel. A hadnagyi rangot az unokaöccsének, Philippe-Jules Mancininak adta, aki azonban nem volt túlzottan lelkes, inkább a szerelem, mint a harc érdekelte. 1658-ban D'Artagnan megkapta az alhadnagyi pozíciót, így lényegében ő vezette a Muskétásokat.

Mazarin halálát követően, 1661-ben a Muskétások újra XIV. Lajos fennhatósága alá kerültek, és 1664-ben jelentős átalakuláson mentek keresztül. A két századot átszervezték, létszámukat pedig megduplázták. XIV. Lajos nagyra értékelte D'Artagnan képességeit, és egy különösen kényes feladatot bízott rá. A király türelme elfogyott Nicolas Fouquet iránt, aki a Francia Királyság pénzügyi főintendánsa volt, és elhatározta, hogy eltávolítja őt a pozíciójából. D'Artagnannak tehát el kellett fogni őt, majd őrizetbe kellett vennie.

1672-ben Lille kormányzójává nevezték ki, de 1673-ban visszatért, hogy a Muskétások ezredének élére álljon a holland háborúkban. Májusban XIV. Lajos több ezer fős seregével Maastricht ellen vonult. Június 10-re a várost nemcsak a francia erők, hanem angol szövetségeseik is körülzárták. Az ostrom június 19-én kezdődött, öt napig tartott, majd egy támadás következett, amelyben négy zászlóalj, nyolc lovassági század, 300 gránátos és a Muskétások első százada vett részt.

D'Artagnan a Muskétások élén csatlakozott a támadáshoz. Ez vezetett halálához: 1673. június 25-én 100 társával együtt vesztett életét. Egy muskétagolyó találta el a torkán vagy a veséjénél, ekkor körülbelül 60 éves lehetett. Később Maastrichtban temették el.